Pásztoróra
Pásztoróra
A tizenkilencedik század végén a szállodákat kereskedőknek és szerelmeseknek építették.
Pesten számos szálloda volt, ahol szerelmes párokon kívül alig fordult meg más. Valami titkos jelük volt az ilyen fogadóknak, vagy mellékutcában való fekvésük figyelmeztette a szerelmeseket, hogy itt jó búvóhelyre találnak? Vagy talán az aranysapkás portás vörös bajusza, dévaj magaviselete, hamiskodó szemhunyorítása biztatja fel a titkos szerelmeseket, hogy a szállodában fészket rakjanak? Egyik sem. Az örök emberi ösztön segítette meg a titkolózó párokat keresésükben, hogy például a nyílt Duna-partra, a budai korzóra, egy igen tisztességes külsejű és még tisztességesebb tulajdonos birtokában lévő szállodában eltaláltak és ott szobát nyittattak, mint valami vidékről érkezett házaspár.
Honnan van ehhez bátorságuk a szerelmeseknek, akik még előbb a falevél rezzenésétől, a mellékutcán szemközt jövő öregasszonytól, az ablakban bajuszát pedrő kandúrmacskától is féltek? Remegtek az elárultatástól, a meglepetéstől, a botránytól, mert hiszen szerelmük éppen annak titkosságában rejlett. Milyen hőfokot kellett mutatni a szerelmi hőmérőnek, amíg megjött a bátorság ahhoz, hogy Pipogyi odalépjen a fekete kabátos, vendégei névsorán merengő, szemüveges portáshoz, e szóval: Szobát kérek. Amíg a hölgy a háttérben olyan bámulattal szemlélte Pipogyi pirosságát, mintha az a hétfejű sárkány barlangjába lépett volna.
Csodálatos, hogy mindig volt üres szoba, amely Pipogyit és nejét várta, mert hiszen a hölgy természetesen törvényes felesége lett Pipogyinak, miután a szállodaportásnál jelentkezett. Csodálatos, hogy Pipogyi milyen önérzetesen töltötte ki a bejelentő lapot, és nem érzett lelkiismeret-furdalást a hazugságokért, amelyekkel a maga és hölgye részéről a tekintetes bejelentő hivatalt félrevezetni akarja.51 A legtisztességesebb emberek se félnek a hazugság következményeitől, mikor egy-egy ilyen szálloda előcsarnokában legjobb barátjuk nevét írják be a vendégkönyvbe, miután éppen az jutott eszükbe. Pipogyi mindig Bátori Gábornak írta magát, pedig a fehérneműjében lévő monogramról is kiderülne hazugsága. Szerencsére a nőknek semmi közük se volt a bejelentő cédulához, mert néha tán kiderült volna, hogy hadilábon állnak a helyesírás szabályaival. Másrészt csak a rendőrség lehet oly tapintatlan, hogy élete „legválságosabb” és „legizgalmasabb” pillanatait átélő nőnek életkorát kérdezné. Mert minden nő, aki az ilyen szálloda előcsarnokában várakozik, magában azt hiszi, hogy sohasem éli át a kétségbeejtően hosszú pillanatokat. De azok mégis elmúlnak Pipogyi önérzetes fellépése révén, már csenget is a portás a szobafőnöknek, egy feketére festett bajszú, idősebb, szmokingos úrnak, aki mindig veresre van beretválva, mindig rekedt a hangja, és olyan barátságosan üdvözli az ifjú párt, mintha régen ismerné. A szobafőnök a földszintes folyosó szőnyegén kalauzolja a vendégeket. Nem kell félni, nincs 13-as szoba a szállodában. Van ellenben két tízes és két hetes számú is, mert ezeket szeretik a vendégek. De odáig a folyosón láthatták az ajtó elé rakott cipőket, a széttaposott férfibakancsokat, amelyek talán a Mont Blanc-t mászták meg, míg idáig jutottak: a hegyes sarkú női cipőket, köztük egy-egy nagymamás, magos szárú, cúgos éberlaszting cipőt, hogy az ember önkéntelenül elgondolkozik az aranylakodalmas házaspáron, aki a lezárt ajtó mögött lehet… De mégis inkább a fiatalos, könnyelmű, kalandos, elszánt, hegyes orrú női cipők vannak itt divatban, mintha a cipők maguk se csodálkoznának azon, hogy a szállodafolyosóra jutottak, mert ez volt a sorsuk. A férficipők a női cipők mellett még mindig udvarolni látszanak, mint akkor, midőn az asztal alatt először megismerkedtek egymással. Ráborul a női cipőcske a férfibakancsra, mintha úrnőjét példázná, aki ugyanígy borul a férfivállra odabent, a 10-esben. Mennyi mondanivalójuk lehetne ezeknek a szállodai szobák elé rakott cipőknek, ha beszélni tudnának! Talán még Tisza Kálmán politikájáról is volna mondanivalójuk, aminthogy a tizenkilencedik század végén az emberek, nők és férfiak mindenütt, tehát a szállodában is politizáltak! A folyosón bágyadt, fülledt szagok terjengenek, mint olyan helyen, ahol sok ember alszik, és átadja magát a szabadon való lélegzésnek,52 terpeszkedésnek, gondtalanságnak. Mindjárt ilyen helyzetbe kerül Pipogyi és neje is, csak még pár lépést kell tenni a 12-ősig, amely szoba a főnök rendelkezése folytán a házaspárra várakozik.
Lehet, hogy vannak szebb szobák is a világon a tizenkettősnél, de a földkerekség egyetlen szobája se látszhatna e percben kívánatosabbnak, mint a tizenkettős, miután az ajtó bezárult a szobafőnök megett, Pipogyi kétszer is megfordítja a kulcsot az esetleges meglepetések elől, a hölgy pedig fáradtan, mintha ezer mérföldről jött volna, leroskad a piros bársonyszékbe, amely már annyi fáradt nőt pihentetett keblén.
Fátyola, kesztyűje, napernyője még helyén van a hölgynek. A cipőit még beljebb húzná a szék alá, miután Pipogyi régi gavallér módjára letérdepel a hölgy elé, és a legfontosabbnak azt véli, hogy elsősorban lábtyűitől szabadítsa meg – Isten tudná, miért teszik ezt a férfiak, midőn a szállodába megérkeznek, nyomban nejük cipőjére vetik magukat. Talán így gondolják megakadályozni, hogy a gyönyörű álomkép elillanhasson? Vagy talán anyjuktól, nagybátyjuktól, barátjuktól hallották az utasítást, hogy a szállodában az legyen az első teendőjük, mikor már senki sem látja őket, hogy térdre vessék magukat a hölgy előtt, erre pedig a legjobb alkalom a cipő lehúzása? Nem csoda, hogy a legtöbb nő zavarba jön, amikor egy odáig csak tisztelni tanult uraság, egy komoly férfi a cipője lehúzására vállalkozik, holott ezt nem tette volna fel róla!
– Köszönöm szépen, nem szorít a cipőm! – mondja a legtöbb nő, mire Pipogyi azt kérdezi: vajon szerencsétlenné akarja őt tenni vonakodásával? A hölgy néha megismétli, miszerint nem látja be annak szükségességét, hogy Pipogyi részt vegyen cipője levonásában, mert hiszen ezt mindig maga szokta cselekedni, de legtöbbször már elfogja a parázs a hölgyet, amely az ilyen csendes szobában, ahová csak messziről hallatszik a dunai gőzhajó kürtölése, négyszemközt és félhomályban meglepi a nőket. Enged Pipogyiné is az esdeklő szavaknak, amelyek a szőnyegen térdeplő Pipogyi ajkáról hangzanak, kinyújtja a jobb lábát, persze, oly félénken, mintha tűzbe dugná, és imádságot sóhajtva magában, beleegyezik, hogy Pipogyi a cipőzsinórral bíbelődni kezdjen.
De még egyetlen férfi sem akadt a szálloda fennállása óta, aki a cipőzsinór kifűzésével való feladványt megelégedésre végrehajtotta53 volna. Pipogyi lesz Bátoriból, amikor egy befűzött női cipővel szemben találja magát. Kivéve, ha maga is suszter az illető. Rövid idő múltán tehát Pipogyiné is kénytelen volt így szólni Pipogyihoz:
– Barátja az erénynek, magát sem alkalmaznám szobaleánynak.
(1931)54
