4
4
A ház kicsi, de barátságos, csak az egy Globusiczky ijedt meg benne, mert bizonyosan rossz volt a lelkiismerete ennek a csélcsap úrnak – mond a „báró”, mielőtt az udvarház lépcsős bejáratához érkeztünk volna.193
(Vannak ilyen vendégek, akik csak látnivaló szempontjából utaznak ezen a vidéken, mindenféle különösebb program nélkül. Utaznak – leginkább vegyesvonaton, amely minden állomáson hosszabb ideig megáll, hogy az állomásfőnöktől az összes környékbeli eseményeket részletesen meg lehet hallgatni –, utaznak: hogy régi fogadóknak, például a Fekete Kakasnak vagy egy ilyen világ végén lévő Mednyánszky-kastélynak köszöntgessenek. De vajon miért ijedt meg Globusiczky, aki nem tartozik az ijedős emberek közé?)
– Globusiczky öcsém képeitől ijedt meg, amelyeket nemsokára megláthatunk – mond az utolsó báró Mednyánszky, amint egy kulcsot vett elő valamely zsebéből, amellyel a falusi ház főbejáratát felnyitotta, persze nem minden káromkodás nélkül. (Lengyelül káromkodott; azt mondják, az az igazi.)
Egykor fehérre meszelt folyosóra léptünk, amelynek egyik oldala nyitva volt, és a kertre nézett.
Valóban meg kellett állni, amint a lépcsőkön felmentünk a „gang”-ra, ahonnan pirosba, kékbe, zöldbe festett, két-három embernagyságú alakok, rettentő szakállakkal és borzasztó tekintetekkel nézegettek felénk.
Valamely szörnyű történelmi emberek, az embereknek azokból a történeteiből, amikor még óriások jártak a földön.
A legkisebb, falra festett ember is legalább a hóna alá vehette volna Csáky Pált, aki már télies, ernyős, úgynevezett vadászsapkája alól mormogva nézett körül.
A rettentő nagyságú, piros ruhás emberek vagy lefejeztek valakit éppen, vagy pedig felakasztottak valakit. Volt olyan kép is a meszelt falon, ahol karddal ütögettek agyon valakit. Gyilkosság nélkül egyetlen festmény se mutatott semmit, még ha a király is ott ült trónusában, hogy igazságot tegyen.
– Az ördögbe – mondta Csáky Pál –, a háznak ezt a traktusát eddig nem ösmertem.
– Mert nem voltál kíváncsi Mednyánszky László fiatalkori munkáira – mond oktató hangon az eleven Mednyánszky.
– Nem érek rá sok mindennel törődni, mióta a Singer varrógép képviselője vagyok – felelt Csáky Pál, de nem lehet tudni, hogy nem volt-e némi nyomaték is a szavai mögött.
– Hát itt élt a kamasz, és telefestette a „gang”-ot, mégpedig létráról, amelyre magam nem mennék fel, mert amúgy is örülök, ha nagyobb194 szédülések nélkül érem el a fekvőségemet, ahonnan csak a jó időjárás tud kicsalni. Mikor azt kell hinnem, hogy Merényben egyedül nekem kel fel a nap. Persze, a gazdasági viszonyok miatt mind ritkábbak az ilyen reggelek. Köd van, amelyben nehéz eligazodni.
– No de mitől ijedt meg Globusiczky? – vetette fel a kérdést Csáky Pál, aki lassankint hozzászokott a párbajozó óriásokhoz, akik végtére csak a falra voltak festve, egyetlen sem lépett ki a néma, papirosokkal letakart bútorzata szobákból, ahol csak nagy nehezen lehetett volna helyet kapni a régiek itt maradott emlékei miatt. (Minden karosszék úgy állott, mintha egy száz esztendő előtti embert várogatna vissza, aki már tudja, hol van a rossz rugó a szék belsejében, tehát aszerint helyezkedik el. Az óra ugyancsak takarékoskodott a járás-kelésével. Mintha jobb időkre tartogatná azt az alkalmat, amikor az időt mérni kell. A sarokba hullott valahonnan egy női szalmakalap, mert nem volt más teendője, itt várta be a változást, amely majd valamikor bizonyosan bekövetkezik a házban és a ház környékén. A régi bútorok és egyéb maradványok tudnak várni arra az időre, amíg valaki felemeli őket.)
