2
2
Ha legalább a vasúti étterem, a restauráció nyitva lett volna, ahol az utazás fáradalmait kipihenni lehetne, mindjárt könnyebben mentek volna a dolgok a maguk útján. De az étterem zárva volt, mert Pesten nem szokás a vasúti állomásra járni kuglizni, vagy friss híreket hallgatni a jövő-menő utasoktól. Itt talán hordó sörökben sem fogadnak arra nézve, hogy a berobogó vonat hányadik kocsijából száll ki Vojnics Pista… Délvidéki ismerőseink tehát meglehetős elhagyatottaknak érezték magukat a pályaudvar előtt, mint egy gazdátlan nyáj.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Pesten éjjel is akadtak hordárok, akik az éjféli postákat széjjelhordják a városban. Egy ilyen piros sapkás közszolgát fedezett fel Gyuri úr sastekintetével, akihez a következő szavakat intézte:
– Mondja, barátom, nem tudná megmondani, hogy merre van az Operaház?242
Gyuri úr ugyanis, Pestre érkezvén, a legnóbelebb dolognak azt vélte, hogy az Operaház után tudakozódjék.
A hordár végignézett az éjféli társaságon, és így felelt:
– Tessék csak velem jönni, én majd megmutatom az Operaházat.
Gyuri úr maga mellé intette Pipacs Pistát, akinek a legjobb kabátja volt. (Mégpedig egy kávébarna kabátja, amellyel Gyuri úr ajándékozta meg.) Aztán megindult a társaság, a rendes szokás szerint leghátul hagyván a nagybőgőst, aki terjedelmes hangszerével amúgy is szeret elmaradozni.
A hordár a menet élén lépkedett az éjszakában.
– Nem akar a nagyságos úr egy kis szíverősítőt? – kérdezgette, amikor itt-ott nagy ritkán valami világos helyre bukkantak volna még.
– Nem akarok. Az Operaházat kell látnom.
Mire az alig pislákoló „helyek” gyorsan sötétségbe burkolództak, mert egy óra felé járt az idő.
A hordár különböző utcákon vezette végig a társaságot, míg egy nagy, sötét épülethez érkeztek.
– A Magyar Királyi Opera! – mondta áhítatosan a hordár, mintha komolyan fáradozott volna azért, hogy a sok pesti ház közül ezt az egyet megtalálja.
Háromszor-négyszer körülvezette a társaságot az Opera körüli mellékutcákon, megmutatta az épületet a Hajós utcából, a Szerecsen utca sarkáról, az Andrássy útról, és minden alkalommal megemlítette:
– A Magyar Királyi Opera!
– Hát húzzatok neki egy nótát – intette cigányait Gyuri úr.
Mire azok nyomban feltalálták a megfelelő elhelyezkedést, ahogyan vidéki házak ablaka alatt szoktak állást foglalni. Legelőre tolták a nagybőgőst, akinek amúgy se ártott, ha kidobnak vagy kiöntenek valamit az ablakon. Majd a ragyavert kontrás, a kisbőgős foglalt állást. Pipacs gavalléros kabátja gallérját feltűrte, és lábujjhegyre emelkedett lakkcipőiben, amikor rázendített a nótára:
Fürdik a holdvilág az éj tengerében.
Gyuri úr a megszokás folytán féloldalra állt az eresz alá, mintha voltaképpen semmi köze se volna az egész dologhoz. Csak a pesti243 hordár viselkedett neveletlenül, mert a muzsikaszóra a levegőbe dobta sapkáját. No de végigvágott a hátán Gyuri úr sétapálcája. – Senki se mulasson, ha én fizetem a bandát – mond röviden, mire a hordár megértette, hogy kivel van dolga.
