5
5
A budapesti tőzsde akkoriban a Mária Valéria utcában volt, mégpedig láncokkal elkerítve az utca mindkét bejárása felől, hogy kocsi ide be ne térhessen. Gyalog kellett jönni a legnagyobb bankároknak és a kis ügynököknek, akik közül némelyik olyan szegény volt, hogy a felesége régi filckalapját és éberlaszting cipőjét viselte, hogy legalább úriember formája legyen. A pesti tőzsde a Mária Valéria utcában a szegény, kispénzű, szorgalmas lótás-futásból vagy szerencsevadászatból élő emberek gyülekezete volt, csak néhányan akadtak, akik erszényük tartalmával és öltözetük kifogástalanságával utánozhatták a külföldi, például a frankfurti vagy londoni tőzsde divatját: otthonukban teli wertheimszekrény mellett ültek, a tőzsdén cilinderkalapban és fekete Ferenc József-kabátban jelentek meg. A legtöbb tőzsdetagnak csak a jegyzőkönyvecske volt egész vagyona, amely jegyzőkönyvecskét kezében tartogatta.
Szegény emberek módjára nagy lármát csaptak az épületben és az épület előtt, mintha így akarnák magukra terelni a város figyelmét. A cilinderkalaposok néha egy-két szót vetettek a kalaptalanok közé, mire azok teli tüdőből kiáltozni kezdtek. De nyomban akadtak mások, akik átvették a kiáltozások folytatását. Nem volt itt pénz forgalomban, mint a vásárokon, csak szavak repkedtek a levegőben… Mégis itt csinálják az ország legnagyobb vásárját! – gondolta magában Gyuri úr, amint az utcasarkon lesben állott, hogy az üzleti életet figyelje. Itt lett nyolc forint az ő búzájának ára, amire álmában se mert gondolni. E kivörösödött arcú, kézzel-lábbal dolgozó, bömbölő hangú, izzadt üstökű emberek révén lett gazdag emberré, aki nem tudja, hogy mit csináljon a pénzével.
– Pista, most aztán ne sajnáld a húrt! – kiáltott fel Gyuri úr, amikor darab ideig tartó nézdelődés után átvetette magát az utcát elzáró láncon, és a tőzsdeépület üvegtetője alatt ácsorgók között termett.
– Éljen Kochmeister Frigyes báró, szeretett elnökünk! – tört ki a lelkesedés Gyuriból, amikor a tőzsde elnökét ünnepelni kezdte.
Nyomában ugráltak a cigányok a láncon át, és szakadásig húzták a nótát.
– Ki tud kólót táncolni az urak közül? – tudakozódott Gyuri úr.
…Mit ne tudtak volna a budapesti tőzsdések, amikor egy ilyen drágalátos délvidéki uraság került elébük, akinek hírnevét természetesen247 a mindentudó hordár közvetítette?… Mit ne tudtak volna akár az üzletkötés, akár a tánc terén ezek az elszánt úriemberek? Nyomban kiválott a csomóból egy kövér és pedrett bajszú, legalább mázsányi súlyú úriember, és összecsapta a tenyerét, hogy csak úgy dörrent.
– No lássuk azt a kólót, mert magam is tudok valamit a dologhoz! – felelt Gyuri úr kihívására, mintha a régmúlt idők térnének vissza, amikor ugyancsak itt, a Duna-part környékén bajnokok keresték a párviadalokat. A kövér termetű, de különben jókötésű tőzsdetag rendelkezett:
– Menjen hátrább mindenki, mert ha én kólót táncolok, nem nézek se jobbra, se balra!
A derekára tette a kezét, és így várta a bajnoki táncot.
Gyuri úr cigányai már tudták a magukét.
Felharsant a nóta, ahogyan csak a délvidéki zene tud harsogni.
Gyuri úr kettőt ugrott jobbra, kettőt balra. De ugyanakkor négy négy tánclépést tett a pesti tőzsdés.
Már az indulásnál látszott, hogy a fiatalnak nem mondható „bizományos” jobban tudja a táncot Gyuri úrnál.
A Mária Valéria utca közepén, a napfényes délidőben így folyt a tánc, amelyet karéjba állva nézett végig a sok dologtalan tőzsdetag.
Ott állott a csomóban a ferenc-józsefi szakállú Deutsch József is (a maga életében a legnagyobb cégtulajdonosok egyike), és megelégedése jeléül így szólt a tánc végén a tőzsdeügynökhöz:
– Blau úr, ön megmentette a tőzsde becsületét. Kérjen tőlem valamit.
– Egy kis megbízást, Deutsch úr. Hogy megvehessem ennek az úrnak a búzáját a napi kurzuson – felelt a táncos.
Deutsch József beleegyezőleg intett:
– Vehet nekem.
És ez a bűvös szó azt jelentette, hogy ezen a napon jól járt mindenki hőseink közül: Gyuri úr, aki eladta búzáját, Blau úr, aki közvetítette az üzletet, és Deutsch úr, aki megvette a búzát.
Ilyen világ is volt Magyarországon.
(1932)248
