Mi volt a Személyi Hírekben?
Mi volt a Személyi Hírekben?
A függőlámpa, amelynek porcelánján sárga és rózsaszínű pillangók röpködtek, kerek kanóca halk, alig hallható zömmögéssel égett, és a valódi amerikai kőolaj alig adott valamely szagot, mert délutánonként mindig István gondoskodott a lámpa rendben tartásáról, a függőlámpa alatt özvegy Sztárayné új lapot fordított, ahol a Személyi Hírek-et találta meg, mert hiszen az embernek, még ha falun lakik is: tisztában kell lenni az előkelőségek dolgaival, utazásaival s egyéb tennivalóival.
– Őfelsége e hó közepén pár napra Budapestre érkezik! – ismételte leányának hangosan az elolvasott sort a hírekből. – Nyilván megint a farsangi bálokat látogatja Ferenc József, mert ezt nagyon szerette Ferenc József, mióta Károlyi Gyulánál, az Egyetem utcai palotában bált adtak a tiszteletére.
– Mi már sose megyünk bálba – felelt Mathilde a kanapéról.
– Majd, ha eladó leányod lesz.
– Mama kibálozta magát annak idején, még a pesti bálokra is eljárt boldogult nagyapáékkal, maga mesélte, hogy Podmaniczky Frigyessel is táncolt.
– Ezt te nem érted. Boldogult édesapád, Sztáray úr csak bálkirálynőt akart feleségül venni. Hát bálkirálynő lettem a kedvéért. Mit meg nem tesz az ember, ha szeret? – válaszolt könnyű sóhajtással (ama föld alá költözöttért) özvegy Sztárayné. – De menjünk tovább. – „A spanyol király a görög királynénak a Mária Lujza-rendet adományozta.” Bizonyára a király is éppen olyan udvarias ember,358 mint minden spanyol, amilyen udvariasnak minden férfinak illenék lenni. No de, én nem panaszkodhatom, én még láttam udvariasságot Magyarországon is. Tíz lóhátas gavallér kísérte haza szánkómat a megyebál után reggel, pedig harminc fokot mutatott a hőmérő.
– Tíz gavallér? – kérdezte Mathilde a díványról.
– Igen, lányom, akkoriban nagyon betyáros világ járt itt, a Nyírségben, és a farkasok is kibújtak az országutakra a nádakból. Atyád lovagolt a kompánia elején, természetesen.
– A ti leányságtok más volt, a miénk… – kezdte volna Mathilde. De Sztárayné legyintett:
– Akkor az volt a cél, minél hamarább férjhez menni. – De gyerünk tovább. „Báró Stherenthal Lajos, a pétervári osztrák–magyar nagykövetség attaséja hosszabb időt fog Bécsben tölteni.” – Tudod, hogy ez szomorú hír a báróra nézve, mert ez körülbelül azt jelenti, hogy a szentpétervári szép napoknak vége. Vége van annak, hogy orosz nagyhercegnőkkel korcsolyázhasson a Néván, vagy táncoljon velük bécsi valcert a cári palotában, ami az osztrák–magyar attasék teendője volt.
– Honnan tudod ezt, anyám?
– Ismertem egy osztrák–magyar attasét, aki ugyancsak Szentpétervárott szolgált hajdanában, és több figyelemre méltó történetet beszélt el a pétervári udvari életről Karcsaván, gróf Mailáthéknál, a szokásos agarászbálon. Szemere Miklósnak hívták ezt az attasét, akinek viszont még a muszka hercegekét is felülmúló kártyaszenvedélye miatt kellett megválni a diplomáciától. Karcsaván az agarak fejét simogatta. No de nézzük tovább – tudtommal ez a Szemere nőtlen ember maradt, talán Pétervárott felejtette a szívét.
„Croy-Dülmen Rudolf herceg Budapestről Bécsbe érkezett.”
Özvegy Sztárayné elolvasta a hírt, aztán elgondolkozva nézett maga elé:
– Ez talán a legérdekesebb a mai újság híradásai közül – mond gondolataival bíbelődve. – Mert itt két család kibéküléséről van szó a sorok mögött, a Habsburg-család és a Croy-család kibéküléséről.
– Ezek a Croy hercegek magyar trónkövetelők. Már évek óta azt hirdetik, hogy ők a honfoglaló Árpád-ház egyenes leszármazottjai, ezt bizonyítja néhány tudós és levéltári adat is, sokan tudják a geneológiai forrásokat, mert a Croyok nem dugták véka alá. És egy Croy herceg egyszer bolondjában kijelentette, hogy neki van jussa a magyar359 trónushoz, nem pedig Ferenc Józsefnek. Mindenki azt várta, hogy Ferenc József akkor lezáratja a herceget, de a császár-király egyetlen szóval se válaszolt. Sőt most, úgy látszik: még azt is megengedte, hogy a trónkövetelő herceg Bécsbe menjen. Az ember nem ismeri ki magát ezen a Ferenc Józsefen.
– Mégis huncut a német! – felelt most Mathilde, mert eszébe jutott boldogult atyja szavajárása, akit valamely körválasztás miatt fosztottak meg hivatalától, az ellenzékbe ment, és haláláig hirdette a német huncutságát. – Pedig Ferenc József nem német.
