2 Hol van ünnep után vásár?
2
Hol van ünnep után vásár?
Hol van ünnep után vásár?
Vajon olyan szigorú hivatalnok volt-e Szent Mihály, mint otthonában beszélte?
Egyszer valóban útra kelt, mégpedig féderes talyigán, mint a Nyírségben akkor utaztak, akár urak, akár kisebb hivatalnokok, mert ez a szerkezet bírta legjobban a homokot és a sarat. Egy jó nyíregyházi ló vitte a talyigát, amelyről a kocsis lelógatta csizmaszárát, mert az ülésben ketten ültek, Szent Mihály bundában és hódprémes sapkában, mert éppen télidő volt, mellette hajdúja, István, olyan piros sapkában, amely messzire virított. A törvényszék elnöke se szállhat ki másként törvényt tenni.
Természetesen előbb elhajtattak az úrhölgyek ablaka alatt, mikor is özvegy Sztárayné egy néma jellel figyelmeztette Istvánt fogadalmára, hogy vigyáz vejére. – A következő percben a jól behavazott országúton csattogtatta patkóit a nyírségi paripa, ahol a téli reggelen már mindenféle szekérnyomok látszottak, amelyeken apró kis téli pacsirták füttyentgettek, mert nem maradt semmi a szekerek után. Isten tudja, hová mennek ilyen korán reggel a szekerek. A talyigás tudta:
– Várdán vásár van.
– No, még januárban sem hallottam vásárt. Ünnep előtt szokás329 azt tartani – mond István hajdú, mert félelmes külseje mellett barátságos ember volt.
– Ünnep van most is, mégpedig farsangi ünnep – szólt a talyigás, hogy alul ne maradjon.
– Az bizony – mond István, és gazdájával együtt nagyot hallgatott, mint akik elfelejtették, hogy farsang is van a világon, egy buta talyigásnak kell erre figyelmeztetni.
Igaz, hogy a megjegyzés után valahogy jobb szaga, szebb képe lett a világnak. A hófelhős láthatár nem volt olyan komor, az út mentén a fekete akácfák vígabban csapták félre fehér fejüket, az úton egy pödrött lovasember jött szembe, akinek hátára nádkosár volt szíjazva, és elmondta, hogy csíkot visz Nagyhalászból az alispánnak. A sürgöny elment előre, várja a forró káposztalé a csíkokat.
– No, majd ott nagy kanállal esznek – mond Szent Mihály nem minden étvágy nélkül, mert hiába, emberek vagyunk, az ilyen hírmondás felébreszti az alvó étvágyat.
Szerencsére kocsmaház tűnt fel az út mentén, kissé oldalvást, szekerek állottak előtte sorban, és nagy udvar látszott mögötte.
– Valami malom – mondta István naivan.
– Bolond vagy. A Körülpiszkos csárda. A szekerek pedig nem búzásszekerek, hanem dohányosoké, megrakva finom tiszaháti, kincstári dohánnyal, amelyet most visznek beváltani Nyíregyházára. Hé, emberek, a vasút mellett van a dohánybeváltó, el ne tévedjenek – szólt oda Szent Mihály néhány embernek, akik itt szalonnáztak a szekerek mellett, mert a dohányt nem lehet magára hagyni.
– Gyerünk be, mert úgyis farsang van – szólt tovább Szent Mihály a talyigáshoz, aki erre az út menti kocsma udvarára kanyarodott.
De mielőtt István a talyigaülést elhagyta volna, ünnepélyes vallomást tett a vásár dolgában. Bevallotta, hogy elfelejtette az imént, hogy máshol is van vásár ünnep után. Így a Vízkereszt után eső nap Rózsahegyen, másnap Rimaszombaton. A vásárosok rendszerint Batyiba mennek Rózsahegyről.
– Hát arra is járt kend? – kérdé Szent Mihály.
– Engedelmével, katona koromban.330
