ROKONSZENVSÁNTÍTÁS
ROKONSZENVSÁNTÍTÁS
Amikor a kutya aggódik, vagy érzelmi stressz alatt áll, az előbb tárgyalt lábemelés sántításban jelentkezhet. Ez általában hirtelen következik be, mégpedig úgy, hogy felemeli elülső lábát, és ez a testrésze érintésre szemmel láthatóan rendkívül érzékeny. Ez a jelenség, amelyet az etológia "rokonszenvsántítás"-nak nevez, tulajdonképpen nem más, mint a neurózis sajátos formája. Az ily módon "megsérült" kutya nem engedi magát gyógyítani, mert ha tovább sántít, több gyengédséget kap. Gazdája látókörén kívül ez a kutya természetesen nem sántít!
Az ilyen esetekben általában valamilyen régebben lezajlott betegség, sérülés, fájdalom vagy fertőzés következményei. Az állat emlékezik, hogy annak idején hol érezte a fájdalmat, és felveszi ezt az eltorzult viselkedést (azt is mondhatnánk: színlel), amit gazdája - együttérzésének kifejezésével - ráadásul még erősíthet, sőt állandósíthat. Ez a tünet mindaddig megmaradhat, amíg a környezeti feltételek elég ürügyet szolgáltatnak ehhez az állatnak, vagy amíg meg nem jelenik egy olyan erősebb inger, amelynek hatására megszünteti neurotikus viselkedését.
A rokonszenvsántítás egyébként komoly fiziológiai következménnyel is járhat. Ha ugyanis a kutya nem használja valamelyik lábát, illetve nem végez vele elegendő izommunkát, akkor ez sorvadást, rostos szövetképződést vagy elfajulást okozhat.
Ha a kutya érzelmi stresszben vagy szervi gyengeségben szenved, előfordulhat, hogy sántít arra a lábára, amelyet az orvos már kezelt. Ennek a voltaképpen eltúlzott viselkedésnek a különböző formáit igen nehéz elkülöníteni a ténylegesen kiújuló vagy súlyosabbá váló régebbi lábsérülésektől. Ilyenfajta lábemelgetést és rokonszenvsántítást figyeltek meg bizonyos agysérülések következményeként, továbbá közlekedési balesetek és olyan betegségek után, amelyek krónikussá fajultak. Előfordulhat az alázatos lábemelgetés és a rokonszenvsántítás öregkorban is.
