EGYSZERŰEN EGY NAGY KUTYA

Teljes szövegű keresés

EGYSZERŰEN EGY NAGY KUTYA
Az ozsibve indiánok nyelvén a farkas "mahengun", vagyis "éhes lopakodó". És valóban: sok olyan szavahihető beszámolót olvashatunk, amelyben a farkas, különösen éjjel, megközelítette az embereket, de nem bántotta őket. Az is megtörtént (Kanadában), hogy valaki részeges elaludt a hóban, s másnap reggel farkaslábnyomokat találtak körbe-körbe azon a helyen, ahol feküdt. Egy kutatónak - aki megfagyott - a holttestét két évvel később teljesen érintetlenül találták meg. Azok a kutatók, akik természetes körülmények között tanulmányozhatták a farkasokat, valamennyien egyetértettek abban, hogy igen találó ezekre az állatokra a következőt rövid meghatározás: "Ordítás az éjszakában - lábnyomok a hóban..."
Észak-Amerikában például a nagy bölényvadászatok idejében a farkasok különösen szelídek voltak. Hamar megtanulták: nincs szükség arra, hogy életük kockáztatásával maguk öljék meg a prédát, inkább követték a vadászt, s megvárták, amíg az lelövi és megnyúzza a bölényt. Gyakran alig 50 m-re ültek az esemény színhelyétől. A puskalövés számukra "ebédre hívó gongütés" volt! A vadásznak csak a bőr, a nyelv, meg a vesepecsenye kellett, a többit felfalhatták a farkasok.
Észak-Amerikában a farkasok valaha különbözően szelídek voltak
Eszkimó és indián gyermekekről feljegyezték, hogy farkasodúban játszottak a kölykökkel, s az anyaállat nem féltette tőlük a kicsinyeit. Hagyta, hogy a gyerekek "babázzanak" a kisfarkasokkal, sőt még azt is eltűrte, hogy különböző színűre befessék őket.
Az amerikai Biológiai Hivatal nem tart nyilván egyetlen olyan esetet sem, amikor farkas embert ölt volna Észak-Amerikában. Az algomai Farkas Klub természetkutató tagjai pedig egyenesen ilyenformán nyilatkoztak: "A farkas még egy csecsemőt sem bántana - a csörgőjétől is félne!"
A farkasokkal kapcsolatos megfigyeléseket a neves kutató, Ernest Thompson Seton így öszszegzi Lives of Game Animals című munkájában: "A farkas egyszerűen nagy termetű vadkutya; olyan táplálékon él, amelyet nyílt vadászatban szerez; megjelöli a fákat és a sarkokat, gyanútlan és barátságos, örömében csóválja a farkát, ugatja a Holdat; inkább a futó, mint a szembenéző ellenséget támadja, mert eredendő ösztöne az üldözés; nem fél az embertől, de valamilyen ismeretlen ösztöntől vezettetve mégsem támadja meg; készséges barátja, követője, segítője, szolgája lesz... Mindez érvényes az északi farkasokra, s ugyancsak megvoltak ezek a tulajdonságai az erdei farkasnak is, amíg az állandó üldözés (az ember hajszolta, vadászott rá!) meg nem változtatta."
Mindezek ellenére az emberek szeretik elhinni a farkastámadásokról szóló hátborzongató - és képtelen! - történeteket. S hogy mennyire kritika nélkül, arra jó példa az a klasszikus történet a vadásszal, akit egyszerre húsz farkas üldözött... A vadász célba vette a falkavezért, és lelőtte. Erre a többi állat rávetette magát a volt vezérre, és felfalta. A vadász időt nyerve sítalpon tovaszáguldott, de a farkasok követték. Amikor utolérték, újból lelőtte az új vezért, s ez a folyamat mindaddig ismétlődött, míg az utolsó farkast le nem lőtte, és így szerencsésen megmenekült. Nos, azok, akik ezt a történetet hallják, csak nagyon ritkán kételkednek benne. Ha valamit egyáltalán megkérdeznek ilyenkor, az mindössze ennyi: és hány kiló volt a legutolsó farkas?...
Persze a világért sem akarjuk azt állítani, hogy a kutyáink őse farkasbőrbe bújt bárány! A farkas ragadozó, és mint a legtöbb húsevő állatnak, a zsákmányért gyakran neki is keményen meg kell küzdenie. Éppen ezért gyorsasága, kitartása, érzékszerveinek tökéletessége és testi ereje felülmúlja sok más állatét. Szélsőséges helyzetben tehát az emberrel veszélyes lehet, különösen, ha éhes. Ráadásul elég nagyok a viselkedésbeli különbségek még az egy alomból származó farkaskölykök között is. Akik neveltek már kisfarkasokat, azt tapasztalhatták, hogy ugyanabból az alomból egy-két kölyök szelíd és megbízható lett, míg a többi - ugyanolyan gondozásban - kiszámíthatatlanná vált. Egyébként minél fiatalabb korában fogják el a farkast, annál valószínűbb, hogy kezes állatként nő fel. A szopós korukban "kézbe vett" kölykök a legmegbízhatóbbak.
Az ember által "szocializált" farkasok különösen akkor válhatnak veszélyessé gazdájukra, amikor elérik ivari érettségüket. Társas életükben ugyanis teljesen szokványos dolog, hogy a fiatal állatok megpróbálnak a falkán belül a ranglétra magasabb fokára jutni, sőt a vezér gyengeségét látva, annak helyre kerülni. Ezért a szelíd farkasok - elsősorban persze a hímek - megkísérelhetik elhódítani a szemükben "falkavezérnek" számító embertől is a vezető pozíciót. Márpedig az ilyen viselkedés leszerelése nem könnyű dolog. Egyrészt "rangsorvita" közben az embert olyan harapásukkal is súlyosan megsebezhetik, amellyel egy másik farkasnak csupán néhány felületes karcolást okoznának. Másrészt viszont az ember a farkas támadását "behódoló pózzal" nem képes megakadályozni, noha egy alárendelt állat a harc folyamán ezt a "fogást" nyomban sikerrel alkalmazná.
Mégis azok az állatbarátok, akik a farkast "háziállatként" tartják, kedvező tapasztalatokról számolnak be. Sok olyan esetről van tudomásunk, amikor az egészen kis koruktól emberi környezetben fölnevelt farkaskölykök szelíd állattá váltak, s szinte kutyahűséggel ragaszkodtak gazdájukhoz és családtagjaihoz. Egy kutató, aki befogadott egy farkaskölyköt s egy zooparkban nevelte, a következőket írta: "Amikor el kellett mennem a parkból, utoljára még meglátogattam a legbarátságosabb »kutyát«, akit valaha is ismertem..."
Szelíd állattá váltak...
Néhány biológus egyébként újabban megpróbált párhuzamot vonni a farkasok és az ősember életmódja, valamint magatartásformái között: hasonló vadászmódszer, azonos zsákmány- és területvédelem, az utódok iránti gyöngédség és kollektív oktatás, együttműködés és munkamegosztás, szigorú hatalmi rangsor. Az azonban kérdés, hogy az állatok alkalmazkodtak-e az emberhez, vagy az ember tanult számára hasznos dolgokat kutyájától? Ezek a kutatások csak most kezdődtek el. Egy azonban bizonyos: a farkasok sohasem küzdöttek egymás ellen!
Ember embernek farkasa - így foglalta össze egykor keserű élettapasztalatait Plautus, a komédiaköltő. Pedig akkor még csak nem is sejthette, mi mindent elkövet majd ember az ember ellen a következő kétezer év során. Mint ahogy azt sem tudhatta, milyenek is valójában a farkasok...

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages