Jelzés és "felülbélyegzés"

Teljes szövegű keresés

Jelzés és "felülbélyegzés"
A kan kutyát a vizeléshelyének megválasztásában rendszerint elsősorban a terület szagviszonyai irányítják. A kutya séta közben igyekszik valamennyi más kutyától eredő szagjelzést "felülbélyegezni". Az idegen szagjelzés önmagában is agresszív állapotba hozhatja, ha az egy "ellenségszámba menő" kutyától származik. A baráti viszonyban lévő kutyák viszont csak kevéssé reagálnak egymás jelzéseire. Egyes magatartás-kutatók szerint a kutyák jelzés helyének magasságából képesek megállapítani, vajon az előttük ott járt kan "veszélyes-e". Véleményük szerint ebben az "értelemben" van némi túlzás, hiszen a kutya a farkastól származik, amelynél koránt sincsenek olyan nagy testméretkülönbségek, mint a több száz fajtából álló kutya esetében. Teljesen valószínűtlen tehát, hogy a kutya az idegen jelzéshely magasságából megállapíthassa, menynyire veszélyes a másik állat.
A szukák a kanok jelzéseit tüzetesen megvizsgálják, de általában nem vizelnek a kan kutya jelzésére. A szuka általában a helyet sokkal nagyobb körültekintéssel keresi ki, mint a kan, főleg ha olyanok a körülmények, hogy háborítatlanul szentelheti magát e veleszületett magatartásnak. Úgy tűnik: a szuka helyválasztásánál irányadó, hogy a kan a jelzést könnyen megtalálhassa, és az is szerepet játszik, hogy jelzését a kanok szakadatlanul ismétlődő jelzéshagyásai ne fedjék be. Erős hidegben, esőben a kutya a vizelésen iparkodik minél előbb túlesni, méghozzá többnyire mindenféle helykeresés nélkül. Különleges helyzetekben még azt is megtanulja, hogy parancsra egy adott, kijelölt helyen vizeljen.
Ahogyan a kanok más kan kutyák jelzéseit "felülbélyegzik", ugyanúgy a szuka is gyakran idegen szukák vizeletére vagy mellé ürít.
Idegen helyen először látogatóban lévő kutyákban erős a hajlam arra, hogy "vizelet névjegyet" adjanak le. Különösen hajlamosak erre a kanok akkor, ha a házban tüzelő szuka található. Éppen ezért erre a körülményre lehetőleg gondoljunk olyankor, amikor kutyánkkal először látogatunk valamilyen zárt helyiségbe, lakásba. A szukák még olyankor is hajlamosak névjegyleadásra, ha a kérdéses háznál egyáltalán nem tartanak kutyát.
Egyik-másik szuka két vizelés között oly felülbélyegző magatartást tanúsít, amely nagyjából megfelel a kanok hasonló viselkedésének. Vizelés közben ilyenkor kissé felemelheti hátulsó lábát, és kisebb adagokban vizelhet, mint máskülönben.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem