TRIMMELÉS ÉS NYÍRÁS

Teljes szövegű keresés

TRIMMELÉS ÉS NYÍRÁS
A trimmelés angol eredetű szó, és tulajdonképpen két tevékenységből áll. Az egyik a szőrzetápolás, azaz az elhalt szőrök eltávolítása, a másik maga a tulajdonképpen trimmelés, azaz a szőrzet elegyengetése, helyreigazítása és trimmelőkéssel való rövidítése.
Amennyiben az ápolást mindig kellő időben végezzük, akkor ez nem áll egyébből, mint az elhalt szőrök rendszeres és alapos eltávolításából, amely teljesen fájdalommentes művelet. Ez a fajta ápolás azáltal, hogy az elhalt szőröket rendszeresen kiszedjük, sietteti a természetes szőrnövekedést. Ám ha a még növekedő szőrt tépjük ki trimmelés közben, az a kutyának fájdalmat okoz.
A szálkás - vagyis durva - szőrzetnek számtalan előnye van
Magát a trimmelést többnyire trimmelőkéssel végzik. Ez fűrész- vagy fésűszerű hornyolt élű kés, de nagyon jól megfelel erre a célra a különféle tartókba erősített borotvapenge is. A kutya egyes testrészein a szőrt általában nyírni szokták: például a torok tájékán, a hason, a nyakon, a far és a nemi szervek környékén. A nyírás és a kopasztás között az a lényeges különbség, hogy a kopasztás (a szőr kitépése) fokozza, a nyírás (a szőr elvágása) viszont zavarja az időszaki szőrnövekedést. Bizonyos fajták trimmelése fontos, szinte elengedhetetlen. Bármilyen nagy tapasztalata is van a trimmelőnek, maga a művelet rendkívül fáradságos munka, és bizonyos szabályok betartását is megköveteli. Sajnos, ahány tenyésztő, annyiféle trimmelési szokás, eljárás. Éppen ezért a kezdő kutyatartónak célszerű szakemberrel trimmeltetni.
Trimmelni a drót- és szálkás szőrű kutyákat szokták
Trimmelni a drót- és szálkás szőrű kutyákat szokták. Az ilyenfajta szőrzet elsősorban a terrier fajtákra, a vadászkutyákra és a schnauzerokra jellemző. A drót- és szálkás - vagyis a durva! - szőrzetnek számtalan előnye van: védi az állatot az időjárás viszontagságaitól, a járhatatlan terepek tüskés bozótjaitól, azonkívül - a évszaknak és a szükségletnek megfelelően - trimmeléssel pár nap alatt olyan sűrűségűre és hosszúságúra alakítható ki, amely a kutyának is, a célnak is megfelel.
Előnyt jelent az is, hogyha a tulajdonos ismeri kutyája egyéni szőrzetnövekedését, mert teljesen "kikészítve", szinte nyomban a trimmelés után kiállításra viheti kedvencét. Márpedig más szőrzetű kutyák esetében korántsem ez a helyzet: egy enyhébb vagy keményebb tél, vagy a túl korán, illetve később beköszöntő tavasz ugyancsak fontos szerepet játszhat a vedlésben.
Mindezek az előnyök túlsúlyban vannak azokkal a hátrányokkal szemben, amelyet a trimmelés munkája jelent. Igaz, ez a procedúra bizonyos rutint igényel, de ez megszerezhető, és feltehetően örömöt okoz majd a tulajdonosnak, ha megtanulja kutyáját egyedül gondozni, s ha a kutyaszalonok segítségét egyáltalán nem vagy csak nagyon ritkán kell igénybe vennie.
Nyomatékosan hangsúlyoztuk, hogy a trimmelés szó nem jelent kopaszítást! Mint már említettük, trimmelésen azt a műveletet értjük, amikor a drótszőrű vagy szálkás szőrű kutyák elöregedett szőrszálait eltávolítjuk.
A mindenkori fajtastandard előírja, milyennek kell lennie egy kutya szőrzetének. Mielőtt a laikus hozzáfogna kedvence "kikészítéséhez", célszerű, ha tanulmányozza a standard leírást, s lehetőleg legyen egy jó fényképe vagy rajza is a fajtáról - trimmelt állapotban.
A trimmeléshez szükségünk van a kutya szőrszerkezetének megfelelő trimmelőkésre, mivel nem minden drótszőrű fajtának egyforma a szőrzete, ráadásul egy-egy fajtán belül is elég nagyok lehetnek a különbségek. Az alkalmatos trimmelőkésen kívül kell még trimmelőolló, egy lehetőleg ritka fogú fésű, valamint egy közönséges olló.
A standardnak megfelelő, jó állapotban levő drótszőrzetet úgy trimmeljük, hogy egyik (jobb) kezünkben fogjuk a trimmelőkést, egy szőrnyalábot hüvelykujjunkkal hozzáfogunk a pengéhez, majd egy rántással kitépjük. Eközben bal kezünkkel leszorítjuk azt a bőrrészt, amelyen dolgozunk. A befogott szőrcsomó ne legyen túlságosan sok; minél kevesebb szőrt szorítunk a pengére, annál könnyebb a trimmelés. Ha a szőr megfelelően hosszú, azaz érett, akkor a trimmelés semmi fájdalmat nem okoz a kutyának.
A drótszőrű, illetve a szálkás szőrű ebeket éppen azért trimmeljük, hogy elhalt szőrüket szakszerű módon eltávolítsuk. Ha ezt nem mi tesszük, az állat karmaival igyekszik majd megszabadulni a túlérett szőrszálaktól. Abban az esetben, ha nem trimmelünk, hanem csupán "nyírunk" (és ez sajnos tudatlanságból vagy idő szűkében gyakorta előfordul), a szőrszálak töve a bőrben marad, és emiatt a kutya sűrűn vakaródzik. Az elhalt szőrgyökerek (gyökeres szőrvégek) ezenkívül akadályozzák a szőrzet egészséges növekedését, a gyakori nyírás gyenge és puha szőrzetet eredményezhet, ami pedig nem azonos a kívánatos "drótszőrűséggel".
Ha kis termetű ebet trimmelünk, állítsuk az állatot egy átlagos - körülbelül 80 cm - magasságú asztalra (a nagyobb méretű fajtákat arányosan kisebbre), de ügyeljünk arra, hogy ez az alkalmatosság ne mozogjon, ne billegjen. A trimmelést a hátulsó lábaknál kezdjük szőr mentében, és fokról fokra haladjunk az állat hátán, nyakán, majd dolgozzuk ki a mellkas oldalát. A hosszú, elöregedett szőrszálak eltávolításakor az érzékeny testrészeket (nyak, fej) óvatosan trimmeljük. Elővigyázatosan dolgozzunk a füleken is; a túlérett szőrszálakat távolítsuk el, mielőtt a trimmelőollóval "rádolgoznánk". Mindazonáltal ha a kutyának túlságosan puha a szőre, az igen érzékeny részeken használhatunk, ollót is. Ha az állat szőrzete az első trimmelési kísérlet után nem felelne meg a kívánatos formáknak, nyugodtan utánanyírhatunk trimmelőollóval, hogy kiigazítsuk az egyenlőtlen részeket. Trimmelés után fésüljük is meg kutyánkat.
Minthogy az egyes kutyák szőrzete nem egyforma gyorsasággal növekszik, jegyezzük meg az első trimmelés időpontját. Általában azt lehet ajánlati, hogy másfél-két hónappal a kiállítás előtt jól trimmeljük át a kutya nyakát, hátát és a mellkas oldalait. A drótszőrű, illetve a szálkás szőrű fajtákat több-kevesebb eltéréssel a fenti módon kell kikészíteni. Most pedig lássunk némi trimmelési útmutatást az egyes fajták egyedi sajátosságairól.
* A trimmelést és a nyírást ábrázoló rajzok Seupel nyomán készültek

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages