Ír, welsh és drótszőrű foxterrier trimmelése

Teljes szövegű keresés

Ír, welsh és drótszőrű foxterrier trimmelése
Az ír, a welsh és a drótszőrű foxterriert nagyjából hasonló módon trimmeljük. A welsh terrier kikészítését lényegében ugyanúgy végezzük, mint az airedale terrierét. Az ír terrieren azonban a mellkas szőrzetét ne hagyjuk túl hosszúra, nehogy a törzs túl zömöknek lássék, hiszen ez a fajta a standard előírása szerint "fürge, mozgékony állat benyomását kelti".
A drótszőrű foxterrier trimmelését viszont érdemes kissé részletezni. A kutya fején, illetve fejének elején minden szőrt meghagyunk, még a szem feletti és alatti szőrzetet is. Szakállát az orra felé fésüljük, mégpedig úgy, hogy a fej szögletes benyomást keltsen. A homlok- és a pofaszőrt rövidre leszedjük. A füleket kívül-belül rövidre trimmeljük. Ugyancsak teljesen trimmelendő a foxterrier nyakának alsó része, mert így lesz szép, elegáns ívelésű a nyak. A tarkó, a nyak és a mellkas szőrzetét egyébként csak át kell trimmelni, a vállakat viszont teljesen rövidre szedjük. A mellkas alsó részén minden szőrt hagyjunk meg. Ellenben jól át kell trimmelni a hasát, a hátát és az oldalakat. A mellső lábak szőrzetét úgy formáljuk-alakítsuk, hogy azok oszlopszerűvé váljanak. A hátulsó részt úgy kell kikészíteni, hogy ezáltal a csánkokat és a combokat kellőképpen kihangsúlyozzuk. Ügyeljünk arra, hogy a farkot nem szabad túlságosan elvékonyítani. Végezetül már "csupán" az a teendőnk, hogy az ujjak közül tépjük ki a fölösleges szőrt, és a mancsok szőrzetét úgy formáljuk meg, hogy gömbölyű macskamancs benyomást keltsék.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem