Farkasétvágy
Farkasétvágy
A tájékozott olvasó bizonyára jól tudja, hogy az utóbbi évtizedekben egyértelművé vált: kutyáink őse a farkas. Nyilvánvaló hát, hogy nem beszélhetünk a kutya táplálkozási szokásairól anélkül, hogy ne ejtsünk néhány szót a farkas táplálék-felvételi viselkedéséről.
Azt eszi, amihez hozzászoktatják
A vadon élő állatok táplálkozási szokásait - ilyenformán természetesen a farkasét is - az élelembőség és az éhínség felváltva irányítja. Ennek a két végletnek a nyomai egészen napjainkig fellelhetők kutyáinkban is. A legtöbb eb, ha nagyobb mennyiségű élelemhez jut, az egészet tüstént felfalja. Ha az állat annyit eszik, amennyi csak belefér, előbb-utóbb elhízik. Ugyanakkor a kutya akár 2-3 hétig is éhezhet minden komolyabb következmény nélkül.
A farkasok és a kutyák szinte teljesen azonos módon táplálkoznak, akár szilárd, akár folyékony eleségről van szó. A farkas és a kutya s állva eszik; farkát lefelé lógatja, és nyelvével lefetyeli a folyékony ételt vagy vizet, miközben meglehetősen nagy zajt csap. Ha szilárd táplálékot fogyasztanak, az élelem egy részét fogaik közé szorítják, majd elengedik, hirtelen utánakapnak, és a szájüreg hátulsó részébe továbbítják, azután gyorsan lenyelik. A csontot és a nagyobb húsdarabokat hasonfekvő helyzetben eszik, két mellső mancsuk között tartják és szemfogaikkal darabokat szaggatnak ki belőle, majd zápfogukkal szétrágják.
Azt írtuk, hogy a farkas húsevő állat, s mint ilyen, gyomra - testméretéhez képest - igencsak nagy mennyiségű táplálékot képes befogadni. Alaszkában egyszer megfigyeltek három farkast lakmározás közben. A terítéken egy karibu borjú teteme szerepelt, amelyből rövidesen nem maradt más, csak a két mellső láb, a nyak és a fej. Szőröstül-bőröstül megették az egész állatot. Fejenként mintegy 9 kilogrammot faltak fel! Olykor azonban valószínűleg még ennél is többet esznek - hosszabb koplalás vagy erős iramú üldözés után.
Gyomruk igen rugalmas, és akkorára tágulhat, mint egy óriási görögdinnye. Bélcsatornájuk viszont rövid; testhosszuknak mintegy 2,5-4-szerese. Összehasonlításul: a növényevők bélcsatornájának hossza eléri a testhossz 15-20-szorosát! Nyilvánvaló, hogy ez a nagy különbség a húsevők táplálkozásmódjából fakad. A növényevő állatnak viszonylag könnyű a dolga, hiszen a takarmány állandóan "kéznél van" így a nap 24 órájából legalább 10-15-öt igen kellemes elfoglaltsággal, evéssel töltheti. Ezzel szemben a ragadozó - esetünkben a farkas - csak akkor jut eledelhez, ha rámosolyog a vadászszerencse, és a zsákmányolási kísérlet sikeresen végződik. A préda természetesen hús, ám a ragadozóknak is szükségük van növényi tápanyagokra. Ezt kétféle módon szerezhetik meg. Egyrészt úgy, hogy elfogyasztják az áldozat vérét, másrészt úgy, hogy felfalják a préda beleit, amelyek általában bőségesen tartalmaznak növényi anyagokat is.
Az olvasó mostanság már valószínűleg eljutott arra a pontra, hogy elege van az elméletből. Elvégre zsörtölődik magában, egy "könyvtől" - főként annak a táplálkozásról szóló fejezetében - nem etológiai vagy biológiai eszmefuttatásokat vár, hanem azt, hogy kiderüljön belőle: miképpen főzzön kedvence szája íze szerint, hogyan szerezhet nap mint nap jeles gasztronómiai örömeket ebének. Az elvárás jogos, s a kérdés most már csak az, hogy lehet-e egyáltalán a kutyák szája íze szerint főzni, lehet-e négylábú barátainknál ízlelésről beszélni?
