Az aréna "tisztítótüze"
Az aréna "tisztítótüze"
A viadorkutyák tehát rendkívül nagy értéket képviseltek tulajdonosuk számára. "Szerették" is gazdáik őket, legalábbis fölöttébb büszkék voltak rájuk. Egy-egy ígéretes alom kölykeit jóformán nagyobb gonddal vették körül, mint akár saját gyerekeiket. Természetesen ez a szeretet meglehetősen ellentmondásos, hisz a céltudatosság, a személyes hiúság és a haszonvágy vezérelte. Az állatszeretet egyszeriben eltűnt, mikor arról volt szó, hogy az ebet felkészítsék feladatára. A jelentések szerint így aztán a kezdetben körülajnározott, agyondédelgetett kölyköket, mikor már egy kicsit nagyobbacskák lettek, elsötétített helyiségekbe vitték, emberektől, állatoktól elszigetelten. Kapcsolatuk csak tulajdon gazdájukkal volt, az alomtársakkal és fajtársakkal való érintkezést nem engedélyezték. Idegen meg éppenséggel nem nyúlhatott hozzájuk.
Hogyan is jutott az ember az ideális viadorkutyához? A dolog már a kölyöktenyésztéssel elkezdődött. A tenyésztésbe a nagy viadalok győztes példányait vonták be, s csak tiszta vérű egyedek jöhettek számításba. Nemcsak a két szülőnek, de elődeiknek is ki kellett állnia sikerrel a "ringek tisztítótüzét". Kemény szelekcióról volt itt szó, a kiválasztás teljesítményre ment ki, hosszú-hosszú generációkon keresztül. Ebben a több mint egy százados szelekciós munkában rejlik viadorkutyáink titka. Ezeket az ebeket tudatosan, szisztematikusan a kutyafalka szociális alaptörvényei ellenében alakították ki. A harci kutya nem fogadja el a meghunyászkodás gesztusát, nincs meg benne a szukával és a magát megadó ellenféllel szembeni harapási gátlás. Annak is tudatában kell lenni, hogy egy falkaállat ilyetén viselkedésbeli változásai veszélyesek lehetnek. Tehát joggal óvnak attól, hogy egy dühbe gurult harci kutyát megérintsen az ember vagy útját állja. Ha az állat már túl van a teljes akciót kiváltó ingerküszöbön, akkor már keresi a harcot. Ilyenkor - igaz, csak szélsőséges esetekben - harci vágyát akár saját gazdáján is kiéli Ennek tudatában kell lennie annak a gazdának is, aki egy ilyen ősi viadorkutya egyik utódját választja kedvencéül.
Hasonló tenyésztési problémákat találunk az anyaállatnak a kölykökkel szembeni magatartásában is. A tapasztalt tenyésztők nem hiába figyelik szokatlan gondossággal anya és kölykei viszonyát az első hetekben, ugyanis könnyen elszabadulhatnak a harci kutyában a viadorkutya ösztönei, elnyomva a természetes anyai ösztönt.
Már a viadorkutya-fajták kölykei is egyértelműen más viselkedésformákkal rendelkeznek, mint a többi kutyakölyök. Két ilyen kölyök az ember beavatkozása nélkül akár húsz percen keresztül is képes küzdeni egymással egyfolytában, szünet nélkül - mondjuk, úgy három hónapos korában. A harc - jó viadorkutya-szokás szerint - hangtalanul folyik, így a legjobb, ha a tenyésztő még idejében szétválasztja a kölyköket, a kellemetlen meglepetéseket elkerülendő. A hangos küzdelem csak az erős terrier keveredésű ebekre jellemző, a bulldog "síri csöndben" harcol Állítólag négy hónapos harci kutyakölykök már macskát is meg tudnak ölni.
A vadság és a kitartás a viadorkutya alapos előzetes kiképzését feltételezi. Itt többféle metódus létezett, a pontos edzőprogram azonban a trénerek szigorú titka volt. Mindazonáltal engedtessék meg nekünk, hogy korabeli leírások, jelentések alapján legalább röviden ismertessünk egy-két edzésprogramot.
Kutyaviadal, London, 1824
Az egyéves növendéket például szügyhámmal vagy pórázzal egy falhoz kötötték. A lánc vagy zsinór közepébe gumit fűztek, ez bizonyos rugalmasságot kölcsönzött a rögzítőszernek. Aztán a kutya hatósugarán kívül elhelyeztek egy csapdába ejtett patkányt, vagy felmutattak egy macskát. Az eb persze igyekezett ráugrani a zsákmányállatokra, a gumi azonban mindig visszarántotta, így nem tudta őket teljesen elérni. Szakértők szerint ezt a gyakorlatot kezdetben öt percig kell végeztetni, majd fokozatosan, egy teljes órára emelni.
