Álom

Teljes szövegű keresés

Álom
Az állatpszichológusok egymásnak ellentmondó álláspontra helyezkednek az ~mal kapcsolatban. Egyesek úgy gondolják, hogy a kutyának is van ~világa, mások ezt tagadják. Az utóbbi idők kutatásai - főleg az EEG-vizsgálatok eredményei - azonban arra engednek következtetni, hogy a magasabb rendű állatok is álmodnak, akárcsak az emberek. Az alvó kutyák ugatnak, lábukat mozgatják, vicsorítanak, sőt olykor az orrukat mozgatják, mintha szaglásznának. Néha úgy tűnik, hogy a kutya álmában egy másik állatot hajszol v. menekül, mert őt hajszolják.
Megfigyelték azt is, hogy minél mozgékonyabb egy kutya, annál erősebbek rajta az ~ra valló jelek: a vakkantások, a lábmozgások stb. Érdekes tapasztalat az is, hogy a városi kutyák, ha kizökkentik őket a megszokott életritmusukból és kirándulni v. nyaralni mennek gazdájukkal, sokkal élénkebben álmodnak, mint máskor. Az ~ tehát - legalábbis úgy tűnik - nem egyszerűen az agyvelő tevékenysége, amely akkor keletkezik, ha valamely magatartás már rég nem fordult elő; inkább arról lehet szó, hogy különböző fajtájú, újonnan szerzett, erősen ható emlékképekből áll.
A kutyák szinte teljesen bizonyosan hasonlóképpen álmodnak, mint az ember. Természetesen az ő ~világukban elsősorban az illatok játszanak szerepet, mert érzékszerveik - orruk és fülük - az » alvás idején is élénken működnek. Érdekes kísérleteket végeztek ezzel kapcsolatban fáradt, alvó kutyákkal. Amikor olyan ragadozó állatoknak a szagát közvetítették feléjük, amelyek vadászatára ezeket az ebeket speciálisan kiképezték, rögtön felugrottak, készen a védelemre v. a támadásra. Abban az esetben, amikor - ugyanilyen módon - háziállatok szagát juttatták el hozzájuk, nyugodtan folytatták az alvást.
Előfordul, hogy a kutya egészen mélyen belemerül az ~ba, de még ilyenkor, az un. mély ~ban sem kapcsolja ki érzékszerveit annyira, mint az ember. Észreveszi pl. már álmában is közeledésünket, és elképzelhető, hogy azt közvetlenül összekapcsolja az ~beli történéssel. Az a tapasztalt gazda, aki kutyája viselkedését évek óta jól ismeri, meglehetősen biztonsággal felismeri, hogy kutyája miről álmodik, bár ez tudományosan nem bizonyítható.
Egyes viselkedéskutatók szerint a kutyák tkp. az orrukkal álmodnak; alvás alatt az orr és a fül minden eseményt továbbít az agyba, amely rögzíti és tudat alatt feldolgozza környezetének felfogható jelenségeit. Ezért a kutya felébredéskor valóban mindig azonnal tudja, mi történik körülötte, hiszen az agy "őrpontjai" a legfontosabb ingerekre (pl. a veszélyre) felébresztik az agy többi részét is.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages