Apportírozás.
Apportírozás.
Francia eredetű szó (apporter): elhozást visszahozást jelent. A kutyakiképzés egyik alapgyakorlata. Lényegében abból áll, hogy az állat az eldobott tárgyat (pl. az » apportfát) visszahozza kiképzőjének. A kutyák ált. szívesen apportíroznak, ez a cselekvés egyik ősi » ösztöncselekvésükkel, az elejtett nagyobb préda hazacipelésével függ össze. A farkasok és a vadkutyák zsákmányukat ugyanis hosszas hajsza, üldözés után ejtik el. A mozgó - különösen a gyorsan mozgó - tárgyak tehát azonnal felkeltik az ebek érdeklődését, vadászszenvedélyét. Miután minden kutya - és különösen minden kölyök - szívesen kergeti a labdát, azt a "kerek, guruló valamit", amit részben játéknak, részben menekülő zsákmánynak néz, a legegyszerűbben labdával taníthatjuk meg az ~ra. Az egész eljárásban csak ott van szükség kondicionálásra, hogy a kutya oda is hozza elénk a labdát, és parancsszóra v. anélkül letegye; ez feltétlenül szükséges a szabályos ~hoz.
» Kiképzés előtt helyes, ha a kölyköt egy kis ideig koplaltatjuk. Vegyünk egy teniszlabdát, vegyünk magunkhoz jutalomfalatokat, és menjünk ki valami füves területre, ill. olyan helyre, ahol a kiskutya figyelmét nem vonhatja el semmi a megtanulandó feladattól.
A legtöbb kutyatulajdonos a köszönöm szót használja, amikor azt akarja, hogy kutyája a visszahozott tárgyat elengedje. Használjuk hát mi is ezt a kifejezést. Dobjuk el a labdát. A kutya valószínűleg utánaszalad, felkapja, majd a közelünkbe érve valahol ledobja. Várjunk, amíg elég közel hozza a labdát ahhoz, hogy a kezünkben levő jutalomfalatot megszimatolhassa. Cseréljük el vele a labdáért a falatot. Ahhoz, hogy az étvágyát kielégíthesse, a labdát természetesen el kell engednie. Amikor ez megtörténik, kapjuk el, s "köszönöm" kíséretében gyorsan adjunk neki egy falatot. Miután azt jóízűen elfogyasztotta - de csakis azután -, dobjuk el újból a labdát, és most csak akkor adjunk neki jutalomfalatot, ha a labdát eléggé a közelünkbe hozza. A "csereüzlet" lebonyolításához először le kell guggolnunk a kutyához, de minden egyes alkalommal tartsuk kissé magasabbra a jutalomfalatot, egészen addig, amíg végül - ha a kutya elég nagy testű - ne kelljen lehajolnunk ahhoz, hogy a labdát kezünkbe adva a falatot elvegye.
A labda eldobását a kiskutya a visszahozással kapcsolta össze. Ha jól megfigyeltük, láthattuk: onnan tudta, merre fusson a labda után, hogy figyelte a dobó karunk lendületét. Néhány dobás után a kutya abba az irányba szalad, amerre a tárgyat eldobtuk.
Ahhoz, hogy a kutya helyes irányba fusson, rendszerint nincs másra szüksége, mint egy pillantásra hátrafelé és a kiképző karlendítése irányának a megfigyelésére. Ha a labda visszahozását a kutya már megtanulta, a kiképző nyugodtan félreteheti a labdát, s karmutatással jelezze, hogy az állat merre menjen. Mivel a kutyák rendszerint az első "üres" dobásnál is helyesen reagálnak, valószínűleg a korábbiakban sem látták a labdát a dobás legnagyobb részében a levegőben repülni. Hallották azonban leesni a földre, feltehetően a mozgásirányt a hangirányhoz kapcsolták, s ily módon kondicionálódtak. A visszahozásnál tehát a kutyák irányításának alapja a karmozdulat azonnali felismerése.
Nem krimi! Apportírozás
