Öröklődés.
Öröklődés.
Bonyolult, sok tényezőtől függő életjelenség; lényege, hogy az elődök jellemző tulajdonságai megjelennek az egymást követő nemzedékekben is. Az élő szervezetek örök ellentmondása, hogy az ősöktől örökölt tulajdonságok egyrészt állandók (lényegében ez teszi lehetővé a faji tulajdonságok fennmaradását, konzerválását); a másik az a változékonyság, amely a szervezeteknek az állandóan változó környezeti feltételekhez való megfelelő alkalmazkodásának következménye (ez jelenti a fajon belüli formáló-megújító erőt). Az ~sel foglalkozó tudományt elsősorban a fajon belüli állandóság és változékonyság biológiai háttere érdekli. A tudósok régóta és sokat foglalkoztak ezzel a kérdéssel (Lamarck, Mendel, H. de Vries stb.), de Darwinig nem sikerült megmagyarázni a tulajdonságok állandóságát a tulajdonságok megváltozásának a tényével. Ch. R. Darwin 1859-ben tette közzé A fajok eredete c. munkáját, amelyben kifejtette, hogy az élővilág fejlődése a természet szakadatlan változásának, átalakulásának természetes következménye. A különböző fajok és a fajokon belül megnyilvánuló változatok létrejötte, az illető csoport az őt körülvevő élő és élettelen környezet kölcsönhatásával magyarázható. Darwin abból a megfigyelésből indult ki, hogy a kultúrnövények és a háziállatok (egyebek között a kutyák) körében rendkívül nagy a változékonyság, az alakgazdagság. Ennek alapja az, hogy az ember célszerű és tudatos munkával, kiválogatással, szelekcióval (» Tenyészkiválasztás) a céljának leginkább megfelelő formákat tenyésztette tovább. A vadon élő állatok körében ezt a kiválogatást a természet végzi; azok az élőlények maradnak fenn és szaporodnak tovább, amelyek az adott körülmények között a legalkalmasabb tulajdonságokkal rendelkeznek, a kevésbé alkalmasak utódai előbb-utóbb kivesznek. A faj fennmaradását, továbbfejlődését természetesen számos tényező befolyásolja, pl. a környezet különböző hatásai és az ún. ivari kiválogatódás folyamata.
A háziállatok körében nyilvánvalóan nincs ilyen ún. spontán kiválogatódás; náluk a természet helyett az ember választja ki a legmegfelelőbbeket.
Szerencsére kutyáinknál a természetes kiválogatódás kikapcsolása nem vezetett a faj drasztikus leromlásához, mert a tenyésztők - legalábbis nagy többségük - tudatára ébredt annak, hogy az egészségre és az életrevalóságra való tenyésztés legalább olyan fontos, mint egyik-másik mesterkélt (kiállítási v. divat-) szempont.
A tenyésztők egyébként régóta foglalkoznak olyan kérdésekkel, hogy az ~ben (átöröklésben) melyik szülő játssza a nagyobb szerepet, a szuka v. a kan, v. pl. hogyan működik a szerzett tulajdonságok ~ének mechanizmusa.
Ma már az ~ sok részletére fény derült. Tudjuk, hogy az ősök és utódaik közötti hasonlóságokat, az azonos reakcióválaszra való képességet az ivarsejtek közvetítik nemzedékről nemzedékre. Az is világos, hogy egy-egy új egyed létrehozásában mindkét szülő ivarsejtje egyformán fontos szerepet játszik (tévedés azt gondolni pl., hogy a kan a testformákat, az anya a nagyságot és a temperamentumot örökíti).
A szerzett tulajdonságok, pl. a sérülések, a kozmetikai beavatkozások (farokvágás, fülcsonkítás stb.) nem öröklődnek. Nem ilyen egyértelmű a kérdés - legalábbis tenyésztői berkekben -, ha arról van szó, hogy pl. a szülőknél a » kiképzéssel elért tulajdonságok, jellemvonások eredményeit vajon öröklik-e az utódok? Ez a kérdés az ~, a szoktatás és a » viselkedés összefüggéseinek meglehetősen bonyolult problémáit veti fel. Amikor a viselkedéskutatók azt tanulmányozták, hogy a kutya cselekvéseinek hányad részét alkotja a veleszületett viselkedés és mekkora az a hányad, amely az emberi környezet hatásának eredménye, ezt úgy vizsgálták, hogy kutyakölyköket elkülönítve, elzárva tartottak mindenféle emberi környezettől, majd pároztatták őket, és az utódaikat emberektől távol tartották. Az ilyen kiskutyák ugyanúgy viselkedtek, mint a kifejlett állatok, de meglehetősen vadak voltak az emberrel szemben, sőt kifejezetten féltek tőle. Az elkülönített kutyák kölykei gyakorlatilag a második nemzedékben - legalábbis ami a viselkedésüket illeti - már visszatértek a vadonba. Látszólag örökölték, hogy minden idegentől félni kell! Ha egy kölyökben kifejlődött a félelem, későbbi élete során a szülőktől látott barátságos viselkedés sem segített azon, hogy a félelmet legyőzze. Minden kölyöknek meg kell tanulnia a félelmet v. a bátorságot, de az említett kísérleteknél a kiskutyáknak nem sok alkalmuk volt szüleiktől tanulni.
Mindezekből azt a következtetést vonhatjuk le, hogy a viselkedés és a temperamenum öröklődése igen bonyolult, összetett dolog. A nevelés, a korai tapasztalatszerzés nagymértékben befolyásolja a különböző tulajdonságokat, és ez a körülmény megkönnyítheti pl. a kiképzést a különféle sajátos feladatok elvégzésére.
