Szexuális zavarok.

Teljes szövegű keresés

Szexuális zavarok.
A ~ (abnormalitások, perverzitások) több formája kutyáknál is előfordul, bár ritkábban. Azok a kísérleti célokból szigorúan elkülönítve felnevelt ebek, amelyeknek 3 és 15 hetes koruk között egyedüli játékszerük csupán az ételestál volt, gyakran egész életükben félénkek maradtak mindkét nembeli fajtatársaikkal szemben. Későbbi szexuális közeledési kísérleteik is a tányérra (tehát nemi szempontból hamis tárgyra) irányultak. A szociális elkülönültség ezek szerint a normális szexuális tevékenység lefojtásához vezethet, s bizonyos pótcselekvéseket tehet szükségessé. Előfordult, hogy egy kan uszkár, amelynek anyja ellés után elpusztult, és emiatt mesterségesen nevelték fel, 5 hónapos koráig ki sem tehette a lábát a lakásból. Fölöttébb elkényeztették, társaitól szinte irtózott. Szexuális tevékenységének egyedüli tárgya egy párna volt; a tüzelő szukáktól egyszerűen elmenekült. Mindkét nembeli társainak játékkísérleteit félénk, agresszív módon elhárította.
Azok a kanok, amelyeknek a szocializálódási (» Szocializáció) időszakban nincs akkora lehetőségük, hogy testvéreikkel v. társaikkal nemi színezetű játékot játsszanak, sokáig - néha egész életükre - ügyetlenek, félszegek, esetlenek maradnak. Pl. nem a megfelelő helyen kísérleteznek: oldalról v. elölről ugranak fel a szukára.
A párzási aktus végrehajtására való képtelenséget v. az attól való idegenkedést a legkülönbözőbb tényezők okozhatják. Az állattal veleszületett rendellenesség, a herék fejletlensége csökkent hormontermeléshez és ezen keresztül lanyha nemi érdeklődéshez vezethet. Bizonyos agyi károsodások v. rendellenességek ugyancsak zavarokat okozhatnak a szexuális viselkedésben.
Gyakran az alacsony társadalmi rangpozíció késlelteti, sőt esetleg megakadályozhatja a nemi érést, és a szexuális funkciókör ösztöncselekvésének teljes gátlásához vezethet. Ismeretes, hogy a rangban magasabban álló nőstények nehezebben hajlandók párzani alacsony rangú kanokkal. Amikor az ilyen labilis kan túlságosan magabiztos szukával nő fel, s egyéb társaikkal nincs semmi kapcsolata, előfordul, hogy szexuális téren még kétéves korában is kölyök módra viselkedik, vizeléskor leguggol, ahelyett, hogy fölemelné a lábát, ha összekerül egy tüzelő szukával, nem tud vele mit kezdeni. Ilyenkor a rangban magasabban álló szuka nemegyszer kan módjára ráugrik a bizonytalan ifjoncra, és játékra készteti. Egy tacskó szuka a tüzelési időszakban elvert magától minden kant, viszont a vele egy házban (de nem közös háztartásban) élő német juhászkutya kannak tüzelési időszakon kívül is mindig félreérthetetlenül felajánlkozott. Ezek az esetek is a nemi fixáltság példái, amikor is az állat szexuális tevékenysége egyetlen partnerre összpontosul.
A nemi abnormalitás másik formája a hiperszexualitás, a maga terhes kísérő jelenségeivel együtt ugyancsak gyakori jól táplált és kevés mozgási lehetőséggel rendelkező szobakutyáinknál. Az ilyen kutyák állandóan párzó mozdulatokkal zaklatják a gazdájukat, felugranak a lábára v. a lakásban található tárgyakkal próbálkoznak. Gyógyszerezéssel és fehérjeszegény étkeztetéssel lehet segíteni a bajon; reménytelen esetekben pedig heréléshez folyamodhatunk. Az is a túlzott nemi vágy kísérőjelensége, amikor az állat levizelt utcasarkokat szaglászik és nyalogat v. gyakorta megszökik, elkóborol, ill. feltűnően harciasan viselkedik.
Az önkielégítést a szakirodalom már több ízben leírta, ezt azonban nem perverzitásként, hanem a szexuális szükséglet kiéléseként kell fölfogni. Elszigetelten egyébként homoszexuális jelenségeket is megfigyeltek kan kutyáknál.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem