Bevezető
Bevezető
Mintegy 15 ezer éve szolgálja immár hűségesen és sokoldalúan a kutya az embert. Kezdetben élelemforrás volt, majd vadásztárs, nyájőrző, a tűzhely védelmezője, hadieszköz, ám ma sem pótolható tevékenysége az élet egész sor területén... Attól az időtől fogva, hogy az ember állatokat háziasított, a csorda, a gulya, a nyáj terelésében és őrzésében használta a kutya segítségét is. Sok helyen így van ez ma is: a lajka rénszarvascsordát őriz, a collie, a mudi juhokat hajt, a corgi szarvasmarhákat terel.
Régi walesi törvénykönyvekből kiderül, hogy egy jó terelőkutya annyiba került, mint egy ökör. Manapság sem olcsó: egy kiképzett skót juhászkutyáért 1500 dollárt is elkérnek!
Az asszír palotákat nagy testű szelindekek őrizték. A kecses agár és a villámgyors észak-afrikai szaluki már hatezer évvel ezelőtt ott vadászott gazdájával Egyiptom földjén. A rómaiak, a görögök, kelták és gallok rettenthetetlen harci kutyáikat szöges nyakörvekkel és védő páncélzattal látták el. A rómaiak nevéhez fűződik az a gyakorlat, amely során gyújtó- és robbanóanyagokat erősítettek a kutyák hátára, majd a megvadított állatokat az ellenség táborába engedték. Itt élő fáklyává változtak, s tetemes kárt okoztak az ellenségnek. Az újabb kori háborúkban jelző- és őrszolgálatot láttak el a kutyák; sebesülteket mentettek, hírt vittek, aknákat kutattak fel.
Híres útinaplókban sokat olvashatunk a "sarkvidék hajóiról" - a szánhúzó kutyákról, amelyek megközelíthetetlen, zord tájakon, végtelen hómezőkön szállították az embert. Ezek a kutyák mínusz 40-50 fokos hidegben, napi nyolc órán át, testsúlyuk kétszeresét képesek elhúzni! Ma már atommeghajtású jégtörő hajók, különleges lánctalpas járművek, repülőgépek segítik a sarkkutatók munkáját. Ám ott, ahol még a legkorszerűbb technika is csődöt mond, ott napjainkban is kutyákat alkalmaznak a mentőexpedíciók.
Mi mindent tudnak még a kutyák? A bernáthegyi a havas Alpok hágóin ment emberéletet, a portugál vízikutya a halászhajók felszereléséért ugrik be a vízbe. A "néma" basenji vadat hajt fel Közép-Afrikában, a furcsa megjelenésű keeshond pedig a holland vízi utak bárkáit őrzi. A szamojéd nehéz terheket cipel, az elkhond jávorszarvas-vadászatnál nélkülözhetetlen, a kubai dogot foglyok őrzésére használják. De reménytelen vállalkozás lenne felsorolni: mennyiféle feladatra, munkára alkalmazhatók "négylábú barátaink". Ráadásul sok fajta igazi képességei egyszerűen "parlagon hevernek", mert fogalmunk sincs, milyen speciális adottságokkal rendelkeznek. Az afgán agárról, erről a táncos léptű, selymes szőrű, elegáns "arisztokratáról" például olyan véleményeket hallani (még tulajdonosaitól is), hogy kedves, szép állat, de nehezen kezelhető és kissé buta... Nos, látnák csak ezeket a kutyákat őshazájukban munka közben! Afganisztán hatalmas hegyei között három-négyezer méter magasságban még ma is nomád pásztorok élnek, akik olyan szegények, hogy puskájuk sincs, sőt a legszükségesebb ruhadarabjaikat és a kincset jelentő sót is csak úgy szerezhetik be, ha eladják birkáikat a sík vidék nagyobb településein. Húsról a kutyájuk gondoskodik. Ezen a vidéken gyakori vad a hegyi kecske. Az afgán agarat gazdája óvatosan elviszi egy-egy legelésző kecskenyáj közelébe, és amikor a kutya észreveszi a vadat - megkezdődik a lélegzetelállító hajsza. A vadkecske hihetetlenül fürge, és teljes biztonsággal közlekedik a nyaktörő meredek sziklák között a szédítő magasban. Ahhoz, hogy ezt az "akrobatát" az afgán agár utolérje és megfogja, még nála is ügyesebbnek kell lennie!
Mi mindent tudnak még a kutyák?
Olaszországban például az ebeket szarvasgomba keresésére tanítják be. A Varsói Városi Gázművek dolgozói különlegesen képzett német juhászkutyák segítségével derítik fel az olyan gázszivárgások helyét, amelyeket a műszerek már nem jeleznek. Ám nehogy elfogultsággal vádoljon bennünket az olvasó, álljon itt egy "negatív példa" is: Angliában bizonyos ebeket tolvajkutyáknak képeznek ki, hogy gazdájuknak elcsenjenek bármit, amihez hozzáférnek - legyen az nyúl, vagy kötélen száradó ruha. Ezek a kutyák farkasok módjára képesek elrejtőzni a környezetben, éberek és csendesek, kéz- és hangjelekre egyaránt engedelmeskednek...
Teljesen alaptalanul rossz a hírük a lógó fülű, bánatos-borongós szemű, ünnepélyes külsejű angol vérebeknek. Elnevezésük - a közhiedelemmel ellentétben - nem vérszomjas természetükre, hanem vércsapást követő munkájukra utal. A véreb a világ egyik legszelídebb kutyája! Sohasem támad meg senkit - a nyom végén egyszerűen a farkát csóválja! A kísérletek szerint a jó véreb az ember izzadságszagát egymilliomodnyi hígításban is megérzi. 1930 és 1940 között Amerikában és Angliában a vérebek ugyanannyi bűnügy sikeres megoldásában vettek részt tevékenyen, mint a detektívek. Ezeket a kutyákat manapság is gyakran alkalmazzák eltévedt vadászok, turisták, gyermekek felkutatására, de az is előfordul, hogy szökött elmebetegeket kerestetnek velük.
Így és még sokféle módon szolgálja a kutya az embert. Őrzi a házat, az otthont, figyelmezteti gazdáját a közelgő veszélyre, hazatereli az elbitangolt jószágot, élete árán is megvédi az embert, segíti óvni a közbiztonságot. Az a könyv, amelyet most a kezében tart a kedves olvasó, erről szól: kutyákról az ember szolgálatában. Pontosabban arról: mi mindenre használták és használják hűséges, megbízható, éber barátunkat és társunkat - a türelmes, szerény, készséges, játékos, dolgos, farkcsóváló kutyát...
