NYÚLVADÁSZ AKROBATA, NÉMA VADORZÓ

Teljes szövegű keresés

NYÚLVADÁSZ AKROBATA, NÉMA VADORZÓ
Ős emlékek, leletek arról tanúskodnak, hogy az egyiptomiak az ebeket ház- és nyájőrzésre, továbbá vadászatra használták. A görögök elsősorban vadásztársat láttak a kutyában, gazdájának kísérőjeként ritkábban szerepelt. Xenophón - 2300 évvel ezelőtt - két vadászkutyát említ: a rókaebet és a borzebet. Az Arisztotelész által leírt Canis molossust a szelindek és a nagyobb termetű vadászkutyák ősének tartják. A módszeres rómaiak már osztályozták is a kutyát: házőrző, pásztor-, vadász- és harci ebet különböztettek meg. A választékos stílusú Cicero 2000 évvel ezelőtt így határozta meg a kutya jelentőségét: "Az a rendíthetetlen hűség, amellyel a rábízott vagyont védelmezi, ahogyan szembeszáll a támadókkal, az az ügyesség, amellyel a nyomot követi vagy kitűnik a vadászatban - mindez igazolja, hogy a kutyát az ember szolgálatára rendelték a halhatatlan istenek."
Kocsihajtó, agárral. Ősi etruszk falfestmény Kr. e. 750-ből
Az ónémet törvénykönyvek ugyancsak eléggé részletes adatokat tartalmaznak a kutyáról. Megemlítik a hajtóebet, a vezetőebet (ezt emberek üldözésére is használták), a vaddisznós kutyát, a medvehajtó kutyát és az agarat.
Cave canem! (Óvakodj a kutyától!) Római kori mozaik
Ókori kutyafajták eredeti ábrázolása
A burgundiaiak a középkorban meglehetősen eredeti módon büntették meg a kutyatolvajokat. Ha valakit rajtakaptak, amint éppen ellopott például egy madarászkutyát - vagy egy agarat -, meg kellett csókolnia a kutya hátulsó részét a nyílt piactéren, vagy pedig komoly pénzbírságot róttak rá! Egyébként nem szorul különösebb magyarázatra, hogy miért tartották őseink nagy becsben bátor vadásztársukat, amely segítette őket a dühöngő bikával, a pusztító vaddisznóval és a mohó ragadozó állatokkal vívott küzdelmeikben. Ugyanakkor furcsa módon, ha valakit két kutya között nyilvánosan felakasztottak, az a halálbüntetés súlyosbításának számított. Aki pedig meggyilkolta valamelyik közeli hozzátartozóját, úgy lakolt szörnyű tettéért, hogy kutyával együtt zsákba varrták és vízbe fojtották. Végül: ha valaki elé rühes kutyát löktek a kialkudott pénzösszeg helyett - az a szerződés felbontásának "aljas közlése" volt -, egyúttal természetesen kihívást is jelentett.
Angliában a 16. században Caius, a cambridge-i egyetem professzora tanulmányt írt az akkoriban fellelhető különböző kutyafajtákról. Egyebek között ismertette a ma már nem létező néma vadorzókutyát vagy más néven tolvajkutyát, a "nyúlvadász akrobatát" és a vérebet. Számos terriert is leírt, amelyeket rókahajtásra, valamint borzok felzavarására használtak. A spánieleket különösen a szárnyasok hálóval történő vadászatára "vetették be". Ezek a kutyák vagy becserkészték és a háló felé zavarták a szárnyasokat, vagy még inkább csendben jelezték: merre bujkálnak és lapulnak a madarak, hogy rájuk lehessen dobni a hálót. Caius professzor egyébként szettereket is említett, amelyeket ugyancsak a hálóval történő szárnyasvadászatra használtak.
Régi metszet: kezdődik a vadászat
Ezek vagy jelezték a madarakat, vagy pedig lelapulva lassan feléjük kúsztak, csendben maradtak, majd parancsszóra a szárnyasokat a háló felé szorították.
Richard Blome mintegy évszázaddal később kiadott könyvében kibővítette Caius listáját a nyúlvadászatra használt vadorzó kutyával, továbbá leírt terepvadász spánieleket is, amelyeket arra képeztek ki, hogy kutassák fel a szárnyasokat, majd mozdulatlanul feküdjenek, amíg áthúzzák rajtuk a hálót, és a fogoly- és fácánfogást biztosítsák. Valószínű, hogy a lőfegyverek megjelenésével egyidejűleg a tenyésztők újabb fajtákat alakítottak ki. A springer spánieleket arra használták, hogy zavarják fel vagy ugrasszák ki a foglyokat, fácánokat a rejtekhelyükről, másokat arra tanítottak be, hogy megállással jelezzenek (például a pointerek), megint másokat (a szettereket), hogy fekve jelezzék: hol bujkálnak a szárnyasok.
Érdekes, hogy ezek a képességek milyen jól rögződtek az egyes fajtákban. A még fiatal és tapasztalatlan szetterek és pointerek például azonnal érdeklődnek az aprószárnyasok iránt. Bizonyos előnyös tulajdonságok - vagyis a sajátos ösztönök jelenléte, amelyek már egészen fiatal korban megjelennek, s amelyek könnyen fejleszthetők magasabb szintre a kiképzés során, s amelyeket más ellentétes ösztön nem nyom el, mint például a hangadás izgatott állapotban vagy az előrerohanás - meghatározzák a fent említett vadászkutyák értékét.
A retrieverek ugyancsak későbbi fejlődés eredményei, amikor a puska felváltotta a hálót és az íjat, valamint a vadászsólymot. No, de megint csak nagyon előreszaladtunk...

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages