VILLÁMGYORS VADÁSZOK
VILLÁMGYORS VADÁSZOK
Az agarakról, ezekről a szemmel vadászó, nagyszerűen futó, villámgyors állatokról később még lesz szó könyvünkben, ugyanis külön fejezetet szenteltünk az agárversenyeknek. Ott ismerkedünk meg egyébként származásuk történetével és a különféle agárfajtákkal is.
Ezért most csupán azt mondjuk el néhány sorban: hogyan készítették fel ezeket a kutyákat izgalmas "hivatásukra" - a vad üldözésére és elfogására.
Amikor a fiatal agarak elérték az egyéves kort, megkezdődött - szakmai kifejezéssel élve - a "bevadászásuk". Ennek érdekében először "füzérre", majd "nyeregre" szoktatták őket kettesével vagy hármasával összefűzve vezették a kutyákat, mégpedig mindig a lovas vagy a gyalogos vadász jobb oldalán. Az agarászatot lóhátról űzték, de Magyarországon a Bach-korszakban, amikor nem lehetett fegyvert tartani, elterjedt a gyalogos agarászat, így vadásztak akkor nyúlra. Ezután következett maga a "behajszolás". A füzért úgy állították össze, hogy abban legyen egy idős agár is. A kutyákat sík, nyúlban közepesen gazdag terepre vezették, s ha egy tapsifüles ugrott ki valamelyik bokorból, "megmutatták" az agaraknak, majd szabadon engedték őket. Az idős, tapasztalt agarak természetesen azonnal a nyúl után eredtek, a fiatalok pedig követték idősebb társukat, s megkezdődött a hajsza, melynek során a kezdő agarak megtanulták, hogyan kell beérni, elkapni, megfojtani a nyulat.
Néhány sikeres gyakorlat után már öreg nyulat is hajszoltattak a kutyákkal, majd az idősebb agarat elhagyták a füzérből. Amikor a fiatal agár a füzéren a ló mellett jó tempóban haladt, a kipattanó nyulat azonnal meglátta és meg is fogta, szét sem tépte, hanem nyugodtan bevárta a vadászt - "kész" vadászebnek nyilvánították.
