A KOR SZAVA

Teljes szövegű keresés

A KOR SZAVA
A legtöbb hadsereg ma már saját tenyésztési tervvel rendelkezik. A legkedveltebb fajta a német juhászkutya. Franciaországban például pillanatnyilag 2600 német juhászkutya szolgál "francia lobogó alatt" (1300 szárazföldi alakulatoknál, 1000 a légierőknél, 300 pedig a haditengerészetnél). Feladatuk a kaszárnyák, repülőterek védelme, a stratégiai (atom-) légitámaszpontok őrizete.
Az amerikai légierőknél sajátos kiképzési módszerrel oktatják a harci feladatokra kiszemelt kutyákat. Ez a "stressznevelés" módszere, amely tulajdonképpen nem más, mint a kölyökkutyák idegrendszerének kondicionálása, hogy amikor majd idősebbek lesznek, s a különféle stresszhelyzetekkel találkoznak, ellenállhassanak ezeknek a hatásoknak.
Mindezekből kiderül, hogy bár a technikai fejlődés nyomán napjainkban a gépek, műszerek több területen átvették a kutya helyét, változatlanul vannak és lesznek olyan feladatok (határvédelem, katonai objektumok őrzése, nyomkövetés stb. ), ahol az ember négylábú társa továbbra is jelentős szerephez jut.
Az Északi-sarkvidéken, Grönlandon például, ahol a dán hadsereg alakulatai végeznek járőrszolgálatot, a meteorológiai és katonai állomásokat összekötő havas ösvényeken kutyák vontatta szánokon közlekednek a katonák. Ezen a zord, kietlen tájon nem könnyű a szolgálat. Több hétig tartó utakat tesznek meg a 10-10 kutyából álló fogatok az örökös éjszakában, mínusz 40 fokos hidegben, s amikor sem az iránytű, sem a térkép nem nyújt elegendő eligazítást, a vezérkutya csalhatatlan ösztöne segítségével jutnak el a következő állomásig. A végtelen hómezőkön a járőr szinte teljesen a kutyákra bízza a haladási sebességet, sőt még a pihenőhelyek megválasztását is A tízes fogat többnyire tapasztalt "veteránok"-ból áll.
Határsértő nyomát követi a járőr
Őrségben
Megpróbálták időközben lánctalpas katonai járművekkel felváltani a szánokat, de végül is ismét visszatértek a kutyákhoz. A sarki hóviharban ugyanis a legkisebb üzemzavar katasztrofális következményekkel járhat, a kutyák viszont sohasem "romlanak el"... Az sem mellékes szempont, hogy ezek a derék ebek nagy távolságból megérzik az idegent és azonnal jeleznek olyankor is, ha jegesmedvék bukkannak fel a környéken. Ezen a vad, kietlen tájon ember és állat egymásra van utalva. Drámai helyzetekben az életben maradás egyetlen zálogai a kutyák!

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem