EBEK - TALPIG FEGYVERBEN!
EBEK - TALPIG FEGYVERBEN!
Úgyszólván a történetírás kezdete óta találhatunk utalásokat kutyákról, amelyek a katonák társai voltak. A hadikutyák nem feltétlenül harcoltak, inkább egyéb értékes szolgálatokat láttak el. Homérosz üzenetvivőként említi őket. Az üzenetet az eb nyakörvére kötötték, azután visszaküldték a főhadiszállása. A seregek őrnek is alkalmazták a kutyákat, ne csak a táborok őrzésére, hanem a frontvonalhoz közelítő ellenség jelzésére, például az első világháború lövészárkos hadviselésében. Egy pergamoni fríz (dombormű), amelyet körülbelül Kr. e. 280-ban faragtak, hatalmas fejű, erőteljes pofájú és hegyes fülű, nagy termetű asszír támadókutyákat ábrázol. Hérodotosz a perentiek és a paeonlak közötti csatáról szólva azt írja: "ember ember ellen, ló ló ellen, kutya kutya ellen harcolt. E kutyák közül sok viselt olyan "zseniálisan" megszerkesztett nyakörvet, amelyből különböző szögekben éles kések, tüskék álltak ki. Ezek az embert és a lovat egyaránt súlyosan megsebesíthették.
Gaius Marius római hadvezér a Kr. e. 101. esztendőben döntő győzelmet aratott a Római Birodalmat dúló germán cimber és teuton törzsek fölött. Az ütközet után a rómaiak a germánok szekérvárát akarták elfoglalni, melyet - tudomásuk szerint - csak asszonyok és aggastyánok védtek, azonban kellemetlen meglepetés érte őket: óriási dogokkal találták magukat szemben...
Hadikutyák (2500 éves lelet Ninivéből)
Korinthosz városa egyenesen a kutyáknak köszönhette megmenekülését; a hűséges állatok mind egy szálig feláldozták magukat, hogy feltartóztassák a várost ostromló seregeket. Csupán egyetlen kutya maradt életben, s az állam ezüst nyakörvvel tüntette ki, amelyen a következő felirat állt: "Korinthosz védője és megmentője."
Miltiadész a marathóni csatában a perzsák ellen is sok harci ebet vett igénybe, amelyek közül - a feljegyzések szerint - számosan sebesülten is tovább harcoltak, s ezért kitüntetést kaptak. A rómaiak a karthágóiak elleni csatában is felhasználták a kutyákat.
Úgy tűnik hát, hogy a kutya természetadta bátorságát és harciasságát a legsokoldalúbban a rómaiak használták ki. Ők idomították először a kutyákat őrnek és üzenetvivőnek, ők raktak fel először fémtüskékkel kivert nyakörvet ebeikre, s ők hajtották görögtűzzel a hátukon harci kutyáikat az ellenség táborába.
Az ősi Britannia hatalmas kutyáit, a masztiffokat, mint már említettük, a rómaiak az arénákban vadállatok elleni harcokra használták, a gallok viszont csatákban vetették be, és vértezettel látták el őket. A középkorban késekkel és gyújtóbögrékkel "fölfegyverzett" ebeket uszítottak a páncélos lovagokra. A kutyák megzavarták a lovakat, s a tömör páncélos alakzat megbomlott. Egyenként aztán már könnyebb volt végezni a lovagokkal.
Anglia királya, VIII. Henrik 400 masztiffot küldött Spanyolországba V. Károlynak a franciák elleni háborújához. Ezeket a kutyákat ütközetben és felderítésre egyaránt használták.
Kolumbusz, majd később a konkvisztádorok ugyancsak alkalmaztak kutyákat. Bartolomé de Las Casas olyan kutyákról ír, amelyeket arra tanítottak be, hogy feltépjék az indiánok hasát. Las Casas szerint egy eb száz indián hasát tudta kiharapni egy óra alatt! Ugyancsak ő számol be arról is, hogy "(a hódítók) vad kutyáikat szándékosan emberhússal táplálják, hogy hozzászoktassák őket az emberek darabokra szaggatásához és felfalásához. Mindenhova magukkal viszik kutyáikat, és barbár módon meggyilkolják a szerencsétlen indiánokat, hogy etetni tudják a vérszomjas fenevadakat".
Alig valamivel több mint egy évszázada, 1884-ben a kutya katonai szolgálata "reguláris" lett, amikor a császári német hadsereg - eleinte csupán kísérleti céllal - néhány négylábút "hivatalos állományba vett". A kutya hamarosan megjelent az Osztrák-Magyar Monarchia, Olaszország, a cári Oroszország és Franciaország katonai egységeiben is. Kialakult a "harci kutya" fogalma. Egy német katonai lexikon szerint: "Az alakulatok harctéri szolgálatának támogatására kiképzett ebeket főként előőrs és futárszolgálatban, valamint sebesültek fölkutatásában alkalmazzák, mint töltényhordozók azonban segítséget jelenthetnek harci cselekményben."
Gépfegyvert vontató kutyafogat az első világháborúból
Az első világháborúban egyedül a német hadsereg 20-25 ezer kutyát használt háborús célokra. Minthogy ebben az időben a kicsiny terjedelmű, ám nagy teljesítményű rádió kifejlesztése még csak a kezdeti stádiumában volt, a híradós és futárszolgálatot igen gyakran kutyák látták el: ők vitték a parancsokat, térképeket vagy nyakukra kötött kábeltekercset, melyek segítségével ismét sikerült megteremteni az összeköttetést az egymástól elszakított egységek között.
"Életkép" ugyancsak az első világháborúból: reggeli a lövészárokban
A franciák és a belgák kutyakülönítményeket alkalmaztak gépfegyverek és alkatrészeik vontatására, sőt a franciák a hegyekben szánhúzó ebeket is bevetettek. Mindkét fél használt kutyákat a sebesültek felkutatására és gyógyszerutánpótlás szállítására. Ezek az úgynevezett "vöröskeresztes kutyák" olykor orvosi elsősegélycsapatokat vezettekhez a sebesültekhez.
A háború vége felé történt, hogy a franciák elfoglaltak egy német frontvonalban levő lövészárokszakaszt, ahol egy német juhászkutya szukát találtak a kölykeivel. Ebből az alomból az egyik kiskutya lett később Rin Tin Tin, minden idők legnevezetesebb négylábú mozisztárja!
Valamennyi hadsereg általánosan alkalmazott szanitéckutyákat a sebesültek felkutatására. Eleinte úgy képezték ki őket, hogy ugatással jelezzék, ha sebesültet találnak. Ezzel azonban igen gyakran az ellenséges mesterlövészek figyelmét is felhívták. Ezért a későbbiek folyamán már úgy tanították a szanitéckutyákat, hogy a sebesülttől csak valamiféle jelet (váll-lapot stb.) hozzanak a kutyavezetőnek.
Különlegességnek számító archív felvétel: a Vörös Hadsereg egyik kutyás különítménye az 1940-es moszkvai katonai díszszemlén
