A VAKOK ÉS A LÁTÓ SZEM
A VAKOK ÉS A LÁTÓ SZEM
Az Egyesült Államokban egy John Sigykin nevű német juhászkutya-tenyésztő tanított először vakvezetésre ebet, s az állat egy világtalan szenátor mellé került. Az akkor meglehetősen merésznek tűnő kísérlet olyannyira eredményes volt, hogy hamarosan megalakult a Látó Szem Társaság, amely eleinte a háborúban megvakult katonák részére képzett ki kutyákat. A Látó Szem - amely jelenleg New Jersey-beli Morristownban működik - 1929 óta sok ezer világtalannak nyújtott segítséget. (A kérdés súlyának érzékeltetésére nem árt elmondani, hogy Földünkön kb. 10 millió világtalan ember él! Az Egyesült Államokban a 330 000 vak közül mindössze 5% használt vakvezető kutyát...)
A jól kiképzett kutyák valóban igyekeznek pótolni gazdájuk látását - minden járdaszegélynél megállnak, kikerülik az akadályokat, és viszonylag biztonsággal közlekednek a járművek között.
Világtalan és kutyája; 1955, London
Az 1940-es évektől Amerikában különböző tudományos intézetek, állatorvosok, szakértők bevonásával megkezdték a vakvezetőkutya-kiképzés elméleti és gyakorlati alapjainak kidolgozását. Egyre-másra alakultak az újabb és újabb vakvezető kutyákat képző iskolák. Közülük is talán a legszínvonalasabb és legtekintélyesebb a San Rafael melletti Guide Dogs for the Blind (Vakvezető kutyát a vakoknak) - a világ legnagyobb ilyen kutyakiképző iskolája. Itt dolgozták ki a vakvezető kutyák kiválasztásának leghatékonyabb módszereit. Igaz, a kezdeti eredmények nem voltak valami rózsásak: 1946-ban pl. 109 kutya közül csupán 9-et sikerült eredményesen kiképezni vakvezetésre, de ma már a saját tenyésztésű állomány 90-95%-a sikerrel vizsgázik vakvezetésből!
Az történt ugyanis, hogy a kezdeti sikertelenségek után komoly örökléstani és viselkedéstani kutatásokba kezdtek. Minden egyes kutyáról tesztlapokat vezettek, s a kölykök minden megnyilvánulását gondosan feljegyezték. A 12 teszt közül ilyenek szerepeltek a kutya viselkedése, ha valami újat tapasztal; például villanófényt lát, tükröt, amelyben saját magát észleli, újságpapírt, valamilyen mozgó tárgyat stb. Az erre adott reakciókat pontozták. A hallásérzékenységi vizsgálatnál sípoltak, ajtót csapkodtak, tülköltek. Ha a kutya felfigyelt ezekre, kielégítő, ha még a zaj forrását is megpróbálta felkutatni, kiváló minősítést kapott. A testi érzékenységet farokráncigálással és fülcibálással vizsgálták. A járművektől, a forgalomtól, az emberektől való félelmet vagy éppen túlzott nemtörődömséget, a vérmérsékletet, a készségességet ugyancsak alaposan felderítették - vagyis korszerű etológiai vizsgálatok alapján állapították meg, hogy melyik kutya alkalmas és melyik nem a kiképzésre.
A vakvezető ebnek meg kell tanulnia "személyisége kitágítását" - azaz gazdája "méreteiben" kell gondolkodnia
