KUTYÁK RIVALDAFÉNYBEN
KUTYÁK RIVALDAFÉNYBEN
Evezzünk azonban szelídebb vizekre, és beszéljünk a valódi cirkuszi kutyákról. Ezeknek az ebeknek a szerepléséről meglehetősen ellentmondásosan vélekednek a kutyatartók, sőt még a kynologusok is. Egyesek szerint a porond négylábú művészeinek képességei jóval felülmúlják az átlagebekét. Mások éles határt húznak a cirkuszi kutyák és a munkakutyák tanítása között, mondván: az előbbieket idomítják, az utóbbiakat viszont kiképzik.
J. A. Wallenda, a neves állatidomár és kutyái (Cirkuszi plakát 1890-ből)
Az igazság az, hogy a cirkuszi mutatványok nem holmi fantasztikus teljesítmények, nem az állatszereplők kivételes intelligenciájára, hanem általában öröklött, ösztönös cselekedeteire épülnek. S hogy mikor beszélhetünk idomításról, mikor kiképzésről, azt nem könnyű eldönteni. A kettő között ugyanis - mint az a következő példákban rögtön láthatjuk - a legtöbbször csupán árnyalatnyi a különbség.
A nemzetközi cirkuszokban egykor népszerű szám volt a jegesmedvecsoport mutatványa. A medvék egy ferde létrán felmásztak, hogy azután a másik oldalon csúszdán érkezzenek le ismét a földre. A mutatványt a közönség nagyra értékelte, holott a csúszkálás a medvék életében nagyon is természetes jelenség. Egyetlen jegesmedve sem riad vissza egy kis csúszkálástól, sőt kifejezetten kedveli ezt a mozgást. A mutatványban tehát inkább az okozott nehézséget, hogy az állatok nem akarták abbahagyni a "szereplést". Minden idők legnagyobb állatidomítója, az orosz Durov (nem tévesztendő össze a Moszkvai Állami Cirkusz mai Durovjával) ezzel szemben egy olyan medvét szerepeltetett a porondon, amelyik fejen állt. Nos, ez a nézők által egyszerűnek tartott mutatvány már valóban idomítás volt, méghozzá jóval nehezebb, mint egy egész jegesmedvecsoport felléptetése a csúszdán.
Kutyák a cirkuszban
Az idomítás és a kiképzés között az a leglényegesebb különbség, hogy az idomítással valamilyen természetellenes tevékenységre tanítjuk az állatot, a kiképzéssel viszont meglévő, ösztönös, természetes képességeit fejlesztjük tovább. Egyáltalán nem idomítás eredménye például, ha a kutyák futballoznak egymással. Az egész világot beutazta egy ilyen csoport: 12 boxer mint játékos és három pincsi mint bíró. Nos, ezek a kutyák nem ahhoz a medvéhez hasonlíthatók, amelyik a fején állt, hanem azokhoz, amelyek szenvedélyesen csúszkáltak a csúszdán. Elvégre olyasmit kellett cselekedniük, ami természetüktől adódott - mozoghattak és labdával játszhattak. Valódi kutyaidomítás volt viszont Eduar Ford mutatványa: Whittey nevű foxterrierje szaltót csinált, hogy azután Ford hüvelykujján kössön ki. Ez a produkció sokkal nagyobb teljesítmény, mint a futballozó boxerek csoportjának betanítása! A már említett Durov viszont bemutatott egyszer Párizsban, a Folies-Bergeres-ben egy agarat, amely 14 széket ugrott keresztül. A kutyának óriási sikere volt, ám Durov a mutatványt nem idomításnak, csupán egy figyelemre méltó ugrás betanításának tartotta. Durov egyébként sokszor dolgozott kutyákkal. Egyszer - a 20-as évek végén - matematikus szerepben lépett fel egyik ebe: arra a felszólításra, hogy "három plusz négy", a kutya odahozta a hetes számú kockát, a "nyolc mínusz öt" kérdésre is helyesen válaszolt. "A kutya nem tud számolni, de nagyon jó megfigyelő - mondta a neves idomár a nézőknek. - Figyeljenek jól, amikor a kutya a megfelelő kockához ér, megváltozik az arckifejezésem ". Ezután négyszer ismételte meg Durov a produkciót, de senki sem vette észre a nézők közül, hogyan hunyorít egy parányit kutyájának...
Szaltó az idomár ujján
C. Altenburg, aki ragadozók idomításával foglalkozott, és mint állatszelídítő a híres Renz cirkuszban dolgozott, azt állította, hogy egy igazi kutyás produkció betanítása jóval nehezebb, mint a ragadozók idomítása. Az a mutatvány például, amikor a kutyák hátulsó lábukra állva, orruk hegyén pálcát egyensúlyoznak, amelynek két végén petárdák égnek - jóval nagyobb teljesítmény, mint mondjuk egy fókacsoport egyensúlyozó száma.
Fölmerülhet a kérdés, hogy milyen fajtájú kutyák tűnnek ki leginkább cirkuszi képességeikkel? Alfred Lemann, a neves német idomár Az állatok mint artisták című művében a következőket írja erről: "Az uszkár és a terrierek különösen tanulékony artisták, azonban a boxert sem szabad lebecsülni ezen a téren. Érdekes viszont, hogy az olyan nagyszerű munkakutya, mint például a német juhászkutya, ritkán szerepel a porondon. Egyébként minél több kutya van a csoportban, annál könnyebb a betanítás. Feltehetőleg azért, mert társaik példáján látják: munka közben semmilyen veszélyes dolog nem fenyegeti őket."
Egyensúlyozó művészek
Az ismert műlovarnőt, Therese Renzet egyszer arról faggatták: mi volt pályafutása során a legmegrázóbb cirkuszi élménye? Ő erre elmesélte az egyik cirkuszigazgató Bobby nevű bulldogjának szomorú történetét.
Bobby ízig-vérig cirkuszi kutya volt: a Sétakocsikázás című műsorszámban lépett nap mint nap porondra. Ő volt a hajtó: a szájában tartotta a kocsi elé fogott póni gyeplőjét. Amikor a kutya kiöregedett, egy másikkal kellett helyettesíteni. Bobby attól kezdve egész nap szinte mozdulatlanul feküdt a helyén (az istálló egyik sarkában), de amikor régi számának zenéje felcsendült, felvonszolta magát a számára fenntartott páholyba, és onnan figyelte a műsort. Amíg a Sétakocsikázás tartott, a kutyát egyszerűen nem lehetett a páholyból elcsalogatni. Mihelyt azonban a szám véget ért, Bobby visszavánszorgott a helyére. S ez a furcsa, szomorú "szertartás" nap mint nap megismétlődött, egészen addig, amíg egyszer a páholyból való visszatérés után végleg elaludt a vén cirkuszi kutya...
Nem cirkusz, csak egyszerű mutatvány
