SZÁZ SZÖRNYŰ PERC
SZÁZ SZÖRNYŰ PERC
Bármennyire hihetetlenül hangzik is, az Egyesült Államokban - főleg a déli államokban - szombatról vasárnapra virradó éjszaka még napjainkban is rendeznek kutyaviadalokat. A színhely rendszerint egy-egy kocsma különterme, eldugott hátsó szobája vagy a vadon távoli zuga, ahol sátorponyvát feszítenek a küzdőtér fölé. Az aréna térdmagasságú fapalánkkal körülvett, 5x5 méteres négyszög alakú térség.
A viadalt hosszas tréning, különleges kiképzés előzi meg. Az egyik legfontosabb edzési segédeszköz egy nagy tengely körül forgó óriáskerékhez hasonló, furcsa alkotmány. A tengelyből kiálló küllőkhöz kötik minden kutyák örök ellenségét, a rókát vagy a macskát. A következő küllőhöz szíjazzák a kiképzendő harci kutyát, amely az ősi gyűlölségtől hajtva üldözni kezdi ellenségét, és ezáltal hihetetlen erővel forgatja a saját súlyánál többszörösen nehezebb kereket, hogy elérje áldozatát. Amikor az már nem bírja az iramot, a kutya utoléri. Az eredmény: ízekre tépett róka vagy véresre marcangolt kandúr, üveges szemére dermedve az iszonyat. Az edzés órákig is eltart, természetesen váltott partnerekkel.
Amikor megkezdődik a kutya kutya elleni igazi küzdelem, az arénába kerülő állatokat gazdáik a döntőbíró vezényszavára egymásnak engedik Az ellenfelek akkor látják először egymást, mégis olyan vad dühvel csapnak össze, mintha egész életükben harcoltak volna egymással. Az a vesztes, amely már végül nem reagál a bíró hívására, és megtagadja a támadást. A küzdelem gyakran száz percnél is tovább tart, és közben nincs lazítás és nincs - bedobott törülköző.
Kezdődik a száz szörnyű perc, a kutyák egymás torkát keresik
A viadorkutya egyébként nem bántja az embert, még az idegent sem, a gyerekekért pedig valósággal rajong. A hasonszőrűt azonban ellenállhatatlan kényszertől űzve támadja meg, mihelyt erre módot adnak neki, s addig, ameddig csak ereje engedi. Az ember tette ilyenné több évszázados rafinált tenyésztés eredményeként.
A kutyaviadalok művelői, az úgynevezett dogfighterek és fanatikus nézőik persze megmagyarázzák a bizonyítványukat: bizonygatják állatszeretetüket - hiszen sportszerűen csak azonos nemű és súlykategóriába tartozó ebeket viaskodtatnak. A szentimentális tenyésztő nemegyszer emlékművet emeltet az elpusztult kutyahősnek. Ezer viadalból átlagban mindössze egy-két kutya pusztult el az arénában - mentegetődznek a dogfighterek -, ám azt elfelejtik hozzátenni, hogy igen sok szerencsétlen gladiátor a küzdelem után múlik ki a megerőltetéstől, sebfertőződéstől, belső vérzéstől avagy a vesztes "állatbarát"-gazda fegyverétől.
A győztes kutya gazdája 100-5000 dolláros díjat kap. A hangulatosan kivilágított nézőtéren a fogadók között több száz dolláros tétek cserélnek gazdát. A tenyésztők ennek ellenére panaszkodnak, hogy a kutyák győzelmeiből származó bevétel alig fedezi megélhetésüket, hiszen több mint fele elmegy a költségekre (a tenyésztésre, élelemre, orvosságra, a hatóságok megvesztegetésére, valamint a versenyekre való utazásokra.) A dogfighterek és állataik néha valóban több ezer kilométert is utaznak, hogy a vasárnapra virradó éjszaka "arénába szállhassanak". A kutyaviadal hosszú időn át engedélyezett sport volt az USA-ban, de 1975-ben szigorú törvény tiltotta be rendezését. Kaliforniában például a kutyaviadal bűncselekmény! A tenyésztőt, a rendezőt, sőt a nézőt is egy évig terjedő szabadságvesztéssel és 50 ezer dolláros bírsággal sújthatják! Ám még ezek a szigorú rendszabályok sem riasztják el a viadalok fanatikusait...
Furcsa módon a jól megszervezett és hatékony állatvédelméről, valamint nagy állatkultuszáról oly híres Angliában ugyancsak rendeztek, illetve rendeznek még manapság is kutyaviadalokat. Legalábbis néhány évvel ezelőtt (1979-ben) meglehetősen nagy botrány tört ki, amikor a Daily Mirror című lap nagy riportban leplezte le az illegális kutyaviadalokat és rendezőiket. Ezek a véres viadalok öt perctől egészen százhúsz percig terjedhetnek, az egymással harcoló kutyák buzgalmától, elszántságától, kondíciójától függően. Az ebekre természetesen fogadni is lehet, titkos fogadóirodák ügynökei működnek a helyszínen. A mérkőzések különböző súlycsoportokban folynak, és bár nem végződnek minden esetben halállal, bizony sok a tragikus vég...
A Daily Mirror vizsgálódása alapján az is kiderült, hogy Anglia bizonyos északi részein nemcsak kutyaviadalokat rendeznek, hanem borz-kutya küzdelmeket is.
