EBEK MINT PÓTMAMÁK

Teljes szövegű keresés

EBEK MINT PÓTMAMÁK
Alig néhány esztendeje történt a következő eset: a müncheni állatklinikára pár napos őzgida került. Az elárvult állat és egy ötéves basset hound szuka között rendkívül sajátos kapcsolat alakult ki. Nem az történt csupán - mint más korábbi esetben -, hogy csak a gida ragaszkodott a vélt mamához, hanem a szuka is szokatlan érdeklődést tanúsított a kis árva iránt. Valósággal adoptálta őt!
 
A pótmama és az őzgida
Az őzet eleinte cumisüvegből etették. A gondozón kívül a kutya is mindig jelen volt a mesterséges táplálásnál: nyalogatta, ápolgatta védencét. Az őzike pedig ilyenkor megnyugodott, és jóval több tejet fogyasztott, mint akkor, ha közvetlen érintkezésüket vagy vizuális kapcsolatukat megakadályozták.
A harmadik naptól kezdve az árván maradt őzike kizárólag csak a basset jelenlétében fogadta el táplálékát, még akkor is, ha a gondozók szándékosan kihagytak egy-egy étkezést. Ekkor már első pillantásra felismerte a kutyát, és ha az bejött a helyiségbe, a gida nyomban hozzászaladt. Idegen kutyákra viszont nem reagált. Etetés alatt folyton egyenletes nyüszítést hallatott, hogy a kutyával hangkapcsolatot teremtsen. A basset ugyan az őzike hívogató sírását nem értette meg, ám rémült sikolyára mindig előrohant, és a többi kutyát elmarta "fogadott gyermeke" mellől...
Hasonló furcsaság történt egy német falucskában, ahol egy házőrző kutya négy élettelen kölyköt hozott a világra. A kölykök nélkül maradt szukát az anyai ösztön az ólba vezette, ahol a koca éppen 16 malacot fiait, de csak 14-et tudott szoptatni. A kutya minden reggel megjelent a disznóólban - egyébként ugyanezt tette olykor ebédidőben is -, és megszoptatta az éhesen maradt malacokat. Amikor pedig a malacokat már elválasztották, és egy másik hasonló korú malacalommal együtt kezdték nevelni őket, pótmamájuk változatlanul rendszeresen felkereste régi védenceit, hogy olykor-olykor azért megszoptassa őket...
A kutyák egyébként - és ez köztudott dolog - gyakran "vállalnak" dajkaszerepet ragadozók - puma, leopárd, párduc, tigris, oroszlán stb. - kölykei mellett. Elsősorban persze olyankor, amikor amúgy is szoptatnak, de kicsinyeiket elveszik tőlük, vagy ha saját kiskutyáik közé csempészik az idegen fajú csöppségeket. Ezt az igencsak áldásos tevékenységüket az állatkertek gyakran hasznosítják, és bizony nemegyszer nagyon értékes vadállatok utódait sikerült ily módon megmenteni. Arra is volt már példa, hogy kutyák csibéken próbálták kiélni gondoskodó hajlamukat. Az említett basset szuka például már régebben is kitűnt anyáskodó viselkedésével: róka, házinyúl és mókuskölyköket "adoptált". Nyalogatta, tisztogatta a csemetéket, próbálta az emlőihez vonni őket, és mindig visszahurcolta védenceit, ha azok kissé jobban eltávolodtak tőle.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem