á [1]
á [1] főnév á-t, á-ja
I. (nyelvtudomány) Beszédhang: ajakkerekítés nélkül képzett, alsó nyelvállású, mély, veláris, hosszú magánhangzó (pl. a ház szó magánhangzója). Az á ejtése, képzése.
II.
1. Ennek a beszédhangnak írott v. nyomtatott jele, a magyar ábécének az a és b közé eső második betűje; nyomtatott alakja: á, Á. Kis á; nagy Á. Bandi gyerek sohasem járt iskolába, Tudománya beletörnék a nagy Á-ba. (Arany János) || a. <Nem magyar a hang jelének neveként:> a [1] (II. 1–2). (átvitt értelemben) á-tól z-ig v. cettig*: a) elejétől végig minden; b) kivétel nélkül (mindenki).
Kerülendő szó vagy kifejezés.
2. <Írásbeli rövidítésül:> á.: ábra.
Közmondás(ok): Aki á-t mond, mondjon b-t is: ha belekezdett az ember valamibe, folytatnia is kell.
