ábrázat
ábrázat főnév -ot, -a v. (népies, régies) -ja
1. (kissé választékos) Emberi arc, kül. mint vmely érzelem, indulat testi v. lelki állapot kifejezője; arckifejezés; kép (4). Ártatlan, farizeus, gyanús, ijesztő, kétségbeesett, nyájas, sanyarú, siralmas, szelíd, torzonborz, vad, vidám ábrázat; jó, becsületes ábrázata van; csupa piszok, ránc az ábrázata; ® megnyúlik az ábrázata. (túlzó) Nincs emberi ábrázata v. nincs rajta emberi ábrázat: <betegség, indulat v. más ok miatt> egészen eltorzult az arca; ® betolja az ábrázatát vhova v. vkihez; vmilyen ábrázatot ® vág (vmihez). Elfedi, elfordítja ábrázatát. Ábrázatát ragya verte ki. Feldúlt ábrázattal rohant be. Tiszta szeme s ábrázatja. (Faludi Ferenc) Halvány is, piros is volt az ábrázatja, Mert bánat és öröm osztozának rajta. (Arany János) A múltkor … bemutatnak nekem egy … dragonyoskadétot, – gyanús ábrázata volt. (Herczeg Ferenc) || a. (átvitt értelemben, költői) Vminek külseje, megjelenési formája. Vidul a föld ábrázatja. (Tompa Mihály) A királyné vizsegrádi háza | … öltözött mély gyászba. | Ottan a csillámló fejedelmi pompa Büszke ábrázatját feketébe vonta. (Arany János)
2. (régies) Vminek ábrázolása, képe, képmása, hasonmása. Tart vala lágy iratos szövevényt [= szövetet] betekerve kezében, Melynek egyik lapján … A boldogságnak vidor ábrázatjai tűntek. (Vörösmarty Mihály)
ábrázatú.
