agg [1]
agg [1] ige, melléknév és főnév
I. tárgyatlan ige -tam, -ott, -jon; -ani (régies, irodalmi nyelvben) Öregszik, vénül, korosodik. Agg a szarvas, feje ágozatján Éve számát büszkén mutogatván. (Vörösmarty Mihály)
II. melléknév (régies, irodalmi nyelvben)
1. (választékos) <Ember, ritk. állat> tiszteletet keltően nagyon öreg, idős, éltes; aggott. Agg harcos, levente, mester; agg oroszlán. Napnyugatra Vannak … Agg szülők és Ifju lyányka, S mind, akiket szeretek. (Petőfi Sándor) Az agg levente A király haragját ősz fejére vette. (Arany János) Nem hal meg az ember, amíg nem mond le az életről, vélte az agg Goethe. (Babits Mihály) || a. (elavult) Vén, kivénhedt <ember, állat>. Agg eb, róka; agg kisasszony: vénkisasszony. Két agg kisasszony! hogy látna [= kapna] az … férjet. (Tolnai Lajos)
2. (választékos) Késői, öreg, hajlott, élemedett <életkor, életszakasz>. E szüntelen munkásság, melyben napjai folytak, derültté tevék agg korát. (Eötvös József) Agg napjait a fáradástul én Mily édes-örömest fölmenteném. (Petőfi Sándor)
3. (régies, irodalmi nyelvben) Nagyon régi, öreg <tárgy, dolog>; ódon, ó. Szép csendben az agg Duna ontja vizét. (Vörösmarty Mihály) Agg omladékot … festőileg leírni nehéz feladat. (Jósika Miklós) || a. (elavult) A régi időkből, a távoli múltból való, eredő; ősi. Én nem hiszem Ez agg meséket s tündér babonát. (Arany János–Shakespeare-fordítás) Az agg történelem Gyarapszik nagy nevekbe szüntelen. (Reviczky Gyula)
4. (régies, költői) Agg bú, szomorúság, siralom: régi, bánattól nehéz b., sz., s. Szivemben agg bút hordozok. (Vörösmarty Mihály)
III. főnév -ot, (ritka) -ja (régies v. választékos) Agg (1) ember, aggastyán. Sírja szélén álló agg; aggok intézete, menhelye. Gyámolítsuk az aggokat. Egy tisztes agg fehér szakállal Lassan a hídra vánszorog. (Arany János) Béna aggot hord könnyű tolószék. (Tóth Árpád)
aggság.
