álltó
álltó melléknév (népies)
<Csak ebben az állandósult szókapcsolatban:> Álltó hely (rendsz. személyragos és határozóragos alakban, gyak. ez v. azon szóval nyomósítva). Álltó helyében: a) ott, azon a helyen, ahol áll; b) anélkül, hogy helyéből elmozdulna; c) úgy, álló helyzetben, állva. Azon álltó helyében elbóbiskolt. Itt süllyedjek el egy álltó helyemben, ha … <esküdözésként>. Álltó helyéből: a) arról a helyről, ahol áll; b) álló helyzetéből. Egy álltó helyéből (tüstént) elindult. Ne mozduljak egy álltó helyemből, ha … <esküdözésként>. Egy álltó helyemből mind agyon dobállak. (Vajda János)
