ártó
ártó melléknév -n v. -an, -bb
1. Olyan, aki, ami vkinek, vminek kárt okoz. A gyümölcsfáknak, a vetésnek ártó fagy; pajtásainak ártó kisfiú. || a. (választékos) Ártani tudó, ártani képes; ártalmas. Ártó bogár, hatás, szándék. Jaj azoknak, kiket a természet megbélyegzett! … fuss tőlök jobban, mint a dögvésztől, mert ártóbbak ők a dögvésznél. (Petőfi Sándor) E fültanúk előtt, uram, Tagadva minden ártó szándékom, Mentsen ki … nemes szived. (Arany János–Shakespeare-fordítás)
2. (régies, népies) <A régibb néphit szerint> vmely személyt, állatot szemmel, ráolvasással v. más babonás eljárással, misztikus képességgel (meg)rontó. Jobb volna annak, aki ilyeneket merészel, mind a négy ártó angyal nevét szobája falára írni vagy a talizmánra gázolni papucsával. (Jókai Mór)
