átél
átél [t-é] tárgyas ige
1. <Eseményt, történést> a tapasztalás közvetlenségével, gyak. aktív résztvevőként vesz tudomásul v. végigszenved. Sok mindent átél az ember. Nehéz órákat, napokat élt át: súlyos, kedvezőtlen események történtek vele v. körülötte. Válságos időket élt át. Néhány óra alatt mintha néhány esztendőt élt volna át. (Mikszáth Kálmán) || a. <Elképzelt v. a múltban lejátszódott eseményt, elmúlt időt> képzeletében megjelenítve v. emlékezetében felidézve úgy gondol végig, mintha annak (újra) részese volna. Álmában, gondolatban, képzeletben átél vmit. Újra átéltem úgyszólván minden napomat. (Kuncz Aladár) || b. Vmit átél: vmely esemény tartama alatt él, és utána is életben marad; átvészel, túlél. Ezt az ostromot is átéltük. Háború van … | … és oly mindegy: átélem? meghalok? (Radnóti Miklós)
2. <Más személynek érzelmét, lelkiállapotát> úgy átérzi, mintha valóságos élménye volna. Átéli vkinek a fájdalmát, örömét, kínos helyzetét. A belőle áradó szuggesztivitás tökéletesen besodort a múltba és saját élményemmé tette, amit csak hallomásban éltem vele át. (Móricz Zsigmond)
3. <Szöveget, zenedarabot v. szerepet> minden részletében átérez és teljes meggyőző erővel ad elő úgy, mintha a szerző elgondolása teljesen az övé volna. A színész mélyen átélte a szerepét. || a. Átél vmit: <író, alkotó művész> vmely művébe v. annak vmely részletébe, elemébe teljes mértékben beleképzeli magát, ill. azt saját személyes élményéből v. élményeként alkotja meg. Minden sorát átélte annak, amit írt. Katona átélte Bánk bán tragikumát.
átélhető; átélő; átélt.
