áldás

Teljes szövegű keresés

áldás főnév -t, -ok, -a (többes számban ritka)
Általában az áld igével kifejezett cselekvés, ill. annak eredménye.
1. (vallásügy) Isten gyümölcsöző kegyelme, jóakarata, jutalma. Az ég, az Isten áldása. Nincs rajta áldás, nincs rajta Isten áldása: a) nem sikerül neki semmi; b) <tevékenység, kezdeményezés> kudarcba fullad; c) <anyagi érték> csak bajt, szerencsétlenséget hoz vkire, rendsz. tulajdonosára. Áldást kér vkire v. vmire.  Az ég áldásait rátok bőven mérje. (Csokonai Vitéz Mihály) Nem volt a vállalatomon Isten áldása. (Jókai Mór) || a. Áldás, békesség <főleg reformátusok körében használatos köszöntés>.  „Áldás békességgel” üdvözlék a keresztyén papokat. (Jókai Mór)
2. (vallásügy) Pap által mondott, vkire, vmire Isten kegyelmét kérő imádság v. ima jellegű rövid kötött szöveg. Áldást mond; elmondja az áldást. || a. (vallásügy) Ilyen szöveggel közvetített isteni kegyelem. Áldást ® ad; áldást küld; áldást ® oszt.  Az öreg úr felemelte két … karját és kiterjesztette, mintha áldást osztana. (Kuncz Aladár)
3. (vallásügy, régies) (Atyai) áldás: <végleges elváláskor v. más ünnepélyes alkalommal> kézrátétel kíséretében fennhangon mondott imádság, melyben az apa gyermekét Isten kegyelmébe ajánlja. || a. (régies, választékos) Ilyen alkalommal kifejezett vallásos színezetű jókívánság. ® Ráadja vkire az áldás(á)t; áldását ® adja vkire v. vmire. Áldását adja az ifjú házasokra. Vedd anyád végső áldását!  Jákob sem adott több áldást a tizenkét fiára, mint mostanában szoktak adni csak egy emberre. (Mikes Kelemen) Ne féljetek, szegény jó emberek … Adjátok rám áldástokat, s én Rátok adom áldásomat! (Petőfi Sándor) || b. (bizalmas, tréfás) Áldásom rájuk: csinálják a maguk dolgát tetszésük szerint, én nem szólok bele.
4. (vallásügy) Asztali áldás: rendsz. kötött szövegű hálaadó imádság <étkezés előtt v. után>.
5. (elavulóban) Házi áldás: olyan naiv hangú versike, mely nyomtatva, festve v. kivarrva és a szoba v. konyha falára függesztve a boldog együttélés feltételeit foglalja össze vallásos szellemben.
6. (átvitt értelemben) Különösen nagy haszon, előny, jótétemény. Áldás a falura, a népre; áldás fakad a munkájából; élvezi a szabadság, az új helyzet áldásait.  Oh atyám, oh anyám … Tudom, hogy áldás a Sír nyugalma rátok, De mi nektek áldás, az átok én nékem. (Petőfi Sándor) [Arisztophanész] közönsége elé akarja hozni vígjátéki képben a béke áldásait. (Péterfy Jenő) || a. (átvitt értelemben) Az Isten v. Úr áldása: gyermek a családban, istenáldás. || b. (átvitt értelemben) A föld termése, kül. gabona.  Bánom, hogy az anyatermészetnek nem hagytam az idei áldást. (Tompa Mihály) || c. (átvitt értelemben, ritka, tréfás) Enni-inni való, kül. szeszes ital.  Kati … italnak adta magát, s … néha többet vett be az áldásból. (Jósika Miklós) Görnyed az áldástul cigányok gerince. (Arany János) || d. (átvitt értelemben, ritka) Kapott pénz, haszon, jutalom.  Ma valahonnan áldás csöppent neki, mert … nem tudja magát [a kocsmából] hazairányozni. (Gárdonyi Géza) || e. (átvitt értelemben, bizalmas) (Szent) János áldás(a): a poharazást befejező, közvetlen távozás előtti pohár bor. Igyuk meg v. ne hagyjuk itt a János áldását: búcsúzóul koccintsunk, igyunk még egyet!
7. (népies, tréfás, gúnyos) Hangos szidás, átkozódás. ® Hull az áldás a fejére; ® száll az áldás vkire; ® hányja rá az áldást.  A kocsi … halad a … gyümölcsösnék [= kofák] áldásai … között. (Jósika Miklós)
8. (bizalmas, tréfás, gúnyos) Vkit érő kár, ütés, csapás, szerencsétlenség. Vkire csőstől jön v. száll az áldás: szünet nélkül baj, csapás éri; ugyancsak kijut neki a kellemetlenségből.  Sorra kemény áldást mondok fejetekre botommal. (Vörösmarty Mihály) Az áldás minden oldalról szállt a fiúra; nem maradt épkézláb szék, virágcserép, tajtékpipa, mely utána ne repült volna. (Jókai Mór)
Szóösszetétel(ek): gyermekáldás; istenáldás; jánosáldás; szentjánosáldás.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem