alél
alél tárgyatlan ige -t, -jon (választékos)
1. (rendsz. igenévi alakban, egyébként régies, költői) <Kimerültségtől, fáradtságtól, betegségtől> ájulás- v. alvásszerű állapotba kerül, ill. ilyen állapotban van. Az éhségtől alélni kezd; alélva dől a földre. Szörnyű környék! hová a lélek … Réműlve jár, alél, elhűl. (Csokonai Vitéz Mihály) Alélva roskad össze, Midőn feljut a [hegy] fokig. (Arany János)
2. Vhová alél: ájulásszerű, önkívületi állapotba kerülve vhová esik, rogy. Férje karjába alél.
Igekötős igék: elalél.
