alvó
alvó melléknév és főnév
I. melléknév
1. Olyan, aki, ami alszik. Alvó gyerek, kutya; felébreszti, felkelti vkiben az alvó oroszlánt ¬. A gyalogúton haza lépkedett, … | karján tartva az alvó kisdedet. (Gárdonyi Géza) Fölemelte a saját dunnáját … s az alvó lányra terítette, ő meg betakaródzott a fia télikabátjával. (Nagy Lajos) || a. Olyan, ami alvásra való, alkalmas, haszn. Felállítottunk néhány alvó alkalmatosságot.
2. (átvitt értelemben, választékos) Olyan, ami (ideiglenesen) nem ad életjelt, működését, mozgását szünetelteti; szunnyadó. Alvó falu, indulat; az alvó természet. Ébreszd fel alvó nemzeti lelkedet! (Berzsenyi Dániel) Vad indák gyűrűznek körül, Míg a föld alvó lelkét lesem. (Ady Endre) || a. (átvitt értelemben) Olyan <növény v. annak része>, amely még nem érte el fejlődése tetőpontját, nem nyílott ki. Alvó rózsa, rügy, szem. Eszébe jutott, hogy egy alvó szemet, amit kertész korában kötve felejtett, kibontson. (Jókai Mór)
II. főnév -t, -ja
1. Az a személy, aki alszik. Jó, rossz alvó; az alvók egészséges horkolása. Nem szabad az alvót megijeszteni. Virrada sok alvó örökös éjjelre. (Arany János) Megrezzent és összerázkódott, mint mikor alvót érint idegen kéz. (Mikszáth Kálmán) Nem volt rossz alvó, de … azt a félórát sem akarta kivárni, amíg az álom természetes módján zárja le pilláit. (Hunyady Sándor)
2. (régies) Hálószoba. Hogy nyitni akarja, nem nyílik az alvó. (Arany János)
Szóösszetétel(ek): 1. alvófülke; 2. hétalvó.
