ám
ám határozószó és kötőszó
I. határozószó (indulatszó-szerű) <Főleg egyéni állásfoglalást tartalmazó mondatban.>
A. <Nyomósító szóként, főleg érzelmileg színezett mondatokban, az érzelmi elem kiemelésére rendsz. közvetlenül az állítmány, a ragozott ige v. a mondat értékű szó, szókapcsolat után.>
1. <Felkiáltó mondatban, érzelmileg színezett kifejezésben, a fokozás kiemelésére.> –11 <Fokozó értelmű kifejezésben, a fokozás kiemelésére.> Volt ám ott szőlő rengeteg! Mindannyian izgatottak voltunk ám! (Babits Mihály) –12 <Elismerés, dicséret megerősítésére:> aztán (3). Ez ám az ember! Ez volt ám az ember, ha kellett, a gáton … (Arany János) Oh ez ám a ritka kedves ember …(Tolnai Lajos) –13 <Buzdítás, lelkesítés kifejezésében.> Mért nem jössz csatára? | Ily legénynek, mint te, ott van ám nagy ára. (Arany János) –14 <Enyhébb fájdalom, szomorúság, csalódottság, lehangoltság, részvét kifejezésében.> Ilyenek ám az emberek. Hejh, mostan puszta ám igazán a puszta! (Petőfi Sándor) Keserves ám így az élet … (Móricz Zsigmond) –15 <Rosszallás, megrovás kifejezésében.> Tudjuk ám, hogy te is ott voltál. A Sándor sógor úr is ugyan rossz helyt tapogatózik ám. (Tolnai Lajos) –16 (gúnyos) <Az elhangzott állítást állító alakban, látszólag erősítő, valójában tagadó közlés nyomósítására.> [Jó gyerek ez a Pista.] – Az ám, majd megölte az apját! –17 (ritka) <Kiemelt alany, tárgy, határozó v. igekötő után.> Bátya, felém sem jösz, idehagysz túlon-tul, Meg is ám halhatnék tőled rokonomtul. (Arany János) –18 (ritka) <Mellékhangsúlyos szó után.> No kutya török, – … – most ám rajtad a sor! (Gárdonyi Géza) Mi ám nem vagyunk gazdagok! (Ambrus Zoltán) Magyarázza, hogy én ám lopni akartam, de őt ám nem lehet becsapni. (Kosztolányi Dezső)
2. (bizalmas) <Felszólító, tiltó mondat nyomósítására, annak kifejezésére, hogy a cselekvésre felszólított személy ne keressen kibúvót, ne mentegetőzzék, hanem mindenképpen, akár akadályok leküzdése árán is tegyen eleget a felszólításnak:> igazán. De elgyere ám! Aztán megnézd ám a színdarabot (a filmet). Aztán el ne menj ám hazulról! Tyúk anyó, … Jól megbecsűlje kend magát, Iparkodjék, ne legyen ám Tojás szűkében az anyám. (Petőfi Sándor) Te, aztán elgyere ám holnap. (Ambrus Zoltán)
3. <Nyomósító ismétlésben, főleg rövidítve ismételt tag erősítésére.> Tudjuk hányat vert az óra, Tudjuk ám! (Petőfi Sándor) Ha mög nem lössz az igazság, elmögyünk a fustéllyal! … – El ám, de el. El biza! – kiabálták a mocskos betyárok. (Móricz Zsigmond) –31 <Párbeszédben, vmely állítást megerősítő feleletben.> ® Úgy ám. [Szörnyű meleg van itt.] – Az ám.
4. <Eldöntendő kérdésre adott felelet nyomósítására, a mondat záró szavaként, rendsz. annak kiemelésével, hogy a felelet magától értődő v. hogy a szóban forgó állásfoglalást nagy meggyőződéssel, nagy lelkesedéssel képviseli a felelő:> de még mennyire …; meghiszem azt (, hogy…). [Van már lakástok?] – Van ám! [Eljössz?] – El ám! [Megteszed?] – Meg ám! [Nem akar beletörődni?] – Nem ám! Üres már a láda fia? | Üres ám. (Petőfi Sándor) A Gergő gyerek … anyját megölték. – Hát megölték? – Meg ám. (Gárdonyi Géza) Jó napot …! – Adjon Isten. No, elgyüttél? – El ám. (Tömörkény István) Hát te hordod nekem a tejet? … – Én ám. (Krúdy Gyula) –41 <De, bizony szóval nyomósítva.> De … ám: de még mennyire … [Eljössz?] – De el ám! [Nem maradsz itt?] – De nem ám! [Van-e sok borod?] – De van ám! Ugye, eszed ágában sem volt, amit hallottál? – De nem ám! (Vas Gereben)
5. (népies) Az ám: <annak kifejezésére, hogy vmiről megfeledkezett a beszélő, s vkinek a figyelmeztetésére hirtelen ráeszmél a mulasztásra, a tennivalóra v. érdeklődni kezd az elfelejtett dolog iránt, az illető személy sorsa iránt.> [Hát a lovakkal mi lesz?] – Az ám! Csapd ki őket legelni! Emlékszel-e még, mikor a bolond grófodat kísérted? – Az ám, vajon mi lett aztán belőle? (Mikszáth Kálmán)
B. <Érdeklődést keltő, érdeklődést fokozó, az előadást élénkítő szóként, közvetlenül az állítmány v. a mondat értékű szó után.>
1. <Elbeszélésben, az esemény váratlan, meglepetésszerű voltának kiemelésére:> íme …, nini … Kis idő múlva látja ám, hogy … Egyszer csak érzi ám, hogy … Egyszer aztán a Maros-toroknál belefordulnak a Tiszába. Most már lapátol ám mind a két legény keményen, mert itt a két víz sodra veszekszik egymással. (Tömörkény István) –11 <Párhuzamos szerkezetben, ismételve.> E szóra a vörös barát … csak eltépi ám szőrkötelét, csak földhöz vágja ám a kámzsát, … csak fejére teszi ám süvegét. (Eötvös Károly)
2. <Párbeszédben, kiegészítendő kérdés rövidített ismétlésére, főleg kérdő névmásának v. kérdő határozószavának megismétlése után, a kérdés nyomósítására, az érdeklődés fokozására, a felelet késleltetésére.> [Mit hoztál?] – Mit ám?! Találd ki!
3. Igen ám: <de, csakhogy kötőszóval bevezetett korlátozó értelmű mondat előtt, a fordulat váratlanságának kiemelésére.> Igen ám, de van egy bökkenő. Igen ám, csakhogy mit csináljanak most [a podoliniak] –, … az átaludott száz esztendőkkel? (Krúdy Gyula) A földesurak …, talán hogy megszabaduljanak tőle: állásba helyezték el. Igen ám, de beleszeretett Isaák Gáspárnak nevelt leányába … Az Isaákok ugyanis az ezerholdasok közé tartoztak. (Móricz Zsigmond)
4. <Feltételes mód ige után, a szándék és a cselekvés közti különbség kiemelésére; de, csakhogy kötőszóval bevezetett korlátozó, tagadó értelmű mondat előtt.> Szólna ám, de a félelemtől nem tud. Menne ám, de meg se tud moccanni.
C. (kissé választékos) <Beleegyezés, hozzájárulás, megengedés kiemelésére, rendsz. a mondat élén, ritkábban a mondat belsejében az állítmányi rész előtt; főleg felszólító módú igével kapcsolatban.>
1. <Gyak. önálló mondatban, annak kiemelésére, hogy a beszélő v. író helytelennek tartja ugyan a szóban forgó cselekvést, elhatározást s valószínűnek, lehetségesnek tartja, hogy kellemetlen következményei lesznek, de nem szegül ellene:> hát jó; nem bánom (, de a felelősség nem engem terhel érte). Ám legyen! Ám lássa (, mire megy vele)! Ám lássad (lásd): a te dolgod, nem bánom, ha megteszed, hogy megtetted. Ám lássad, ha asszonyra bíztad az asszonyt! (Jókai Mór) Ám lássa az öreg! hogy hogyan mászik ki a csávából! (Gárdonyi Géza) –11 <Felszólítást, akarást kifejező feltételes mellékmondat után.> Ám legyen: megteszem, megmondom ugyan, de a felelősség nem engem terhel érte. Beszéljen világosabban. – Ha úgy kívánja, ám legyen. Fia megcsókolta Lizi szobaleányt. (Vas Gereben)
2. (kötőszó-szerűen <Megengedő értelmű főmondat bevezető szavaként; e főmondat gyakran a mellékmondat után következik:> nos hát. Hogy véd meg a máglyán istened, ám lássa! (Arany János) No, ha nem restelli … ám mutassa fel [a császár üzenetét.] (Mikszáth Kálmán) –21 (ritka) <Jelentő módú igével helytelenített esemény, magatartás természetes következményének bevezetésére:> hát (akkor) … (, de …) Ha … a számtalan bálványisten ezer szemeivel elnézheti, hogy védőik elhulljanak, ám el fognak hullani, s ők lássák, ki védi meg őket tovább. (Jókai Mór)
3. (kötőszó-szerűen) (ritka) <Ellentétes mondat első helyen álló, megengedő értékű tagmondatában, rendsz. e tagmondat élén, annak kifejezésére, hogy a beszélő v. író nem ellenzi a tagmondatban kifejezett gondolatot.> Ám terjessze a hatalmos Nyelvét, honját, istenit! | … De kis fajban … Költő az legyen, mi népe. (Arany János) –31 (ritka) <Kiemelt alany, tárgy v. határozó után.> Akkor is ám kérők hada gyűlt miattad, …| De te, gyermek-özvegy, Szigfrid után sirtál. (Arany János)
II. kötőszó (választékos, főleg költői, szónoki stílusban) <Gyak. önálló mondatok, mondatkapcsolatok, szorosabban összefüggő mondatokból álló csoportok kapcsolására, a második, ill. utolsó helyen álló mondatban, mondatcsoportban, főleg a mondat élén, ritkábban belsejében, az állítmányi rész előtt.>
1. <Megszorítást, ellenvetést tartalmazó mondat bevezetésére:> azonban, de, ámde, csakhogy. Igazad van, ám elfelejted, hogy … Őket ugyan nem távolság tiltotta Egertől: Egy rövid óra elég nyargalva elérni tövéhez, Ám veszedelmekkel borzasztók útai. (Vörösmarty Mihály) Lassú munka az ilyesmi … Ám kell, hogy mindennek vége szakadjon egyszer, s a kővel is megtelt végre a hajó. (Tömörkény István) A kormányok azóta óriási átalakuláson mentek át, de még mindig túlsok bennük az uralkodói allűr. Ám ez csak idő kérdése. (Móricz Zsigmond) –11 <Kétféle érzéklés szembeállításában:> de, ámde, azonban. Hegyen völgyön viszi a ló … Hallja körme csattogását A vad székely és a csángó, Ám a lovat és lovagját Élő ember nem láthatja. (Arany János) Himlők, fekélyek rútíták el az arcokat, orrok, ajkak eltüntek az ábrázatról … Az ég … sápadt volt … a kékszín eltűne róla …Ám még ez sem volt elég …, holló és farkas lepte el a városok kerületét. (Jókai Mór)
2. <Ellentétes részletek szembeállításában:> de, azonban, ámde. Két összefolyó viz háborogva indul Míg szinbe verődik – ám csöndes azontul. (Arany János) –21 <Az akarat, szándék és a cselekvés közti különbség, ellentét kifejezésére.> Felállt, hogy hirtelen dühében ököllel leüsse, összetörje … Ám a másik percben lenyelte dühét. (Móricz Zsigmond) –22 <Felszólítás és tiltás szembeállításában.> Menj török és mondd el, mint vendégelnek Egerben: | Ám soha … Hírrel Egert ne zavarjátok. (Vörösmarty Mihály) –23 <Állítás és felszólítás ellentétes szembeállításában.> Ki mondta Dobónak Hogy …harcot tápláljon örökké? | Nem maga villongott-e, midőn szép frígy vala köztünk? | Ám ha vitéz, most álljon elő. (Vörösmarty Mihály) –24 <Hatás, következmény ellentétes szembeállításában.> Nem szólanak nagyot [az ágyúk] … Ám minden lövéskor dűl az ember sorra. (Arany János)
