aranyos
aranyos melléknév és főnév
I. melléknév -an, -abb
1. Arannyal (2) bevont v. arannyal (5) kivarrt, díszített <tárgy>. Aranyos fegyver, ruha. Aranyos gazdag fegyvert hoza drága ruháin. (Vörösmarty Mihály) Dolmányt aranyost veszen és süveget. (Czuczor Gergely) Ajtaja elé aranyos hegyű … kopja volt tűzve. (Herczeg Ferenc) || a. (irodalmi nyelvben) Ilyen ruhát v. fegyvert viselő <személy>. Szép magyar leventék, aranyos vitézek! … (Arany János) A szomszéd asztalnál aranyos tiszt urak ülnek, hetyke, tejképű uracsok. (Jókai Mór)
2. (választékos) Aranyszínű, aranyhoz hasonlóan csillogó <dolog>. Aranyos fény. Aranyos fürteimhez akkor Nem illett még a szenvedés. (Reviczky Gyula) Bearanyoz mindent Legelső szerelmem Leszálló napjának Aranyos sugára. (Ady Endre) [Nyár.] Aranyos lapály, gólyahír, | áramló könnyűségü rét. (József Attila)
3. (átvitt értelemben) Megnyerő modorú, szeretetre méltó, kedvesen bájos <főként fiatal személy>. Aranyos ember, fiúcska, kislány, teremtés. Titkár úr, ön aranyos ember! ön csókolni való ember! (Herczeg Ferenc) || a. (átvitt értelemben) Ilyen személyre jellemző, rá valló <lelki tulajdonság, magatartás>. Aranyos humora, kedélye van; aranyosan viselkedett. Az öreg …, nézte gyönyörködve a gyerekek egészséges jókedvét, aranyos pajkosságát. (Mikszáth Kálmán) Barackpálinkával kínálta meg látogatóit, akiket valósággal elbűvölt aranyos modorával. (Hunyady Sándor) || b. (átvitt értelemben, ritka, gyak. gúnyos) Drágalátos, gyönyörű. Fogd már be azt az aranyos szádat! Kedves főkapitány úr, nyissa meg azt az aranyos száját. (Tolnai Lajos)
II. főnév -t, -ok, -a (átvitt értelemben, néha gúnyos) <Csak az állandósult szókapcs-ban:> A kis aranyos: a szeretetre méltó kis gyermek, ill. az a kis gyermek, akit szülei ilyennek tartanak v. így emlegetnek. Már beszélni kezd a kis aranyos. Amikor rászólt az anyja, a kis aranyos elkezdett toporzékolni.
Szóösszetétel(ek): aranyoszöld.
aranyosság.
