arra
arra ragos névmás és határozószó, mutató (az az mutató névmás -ra ragos alakja)
I. ragos névmás Ld. az [1].
II. határozószó, mutató
1. <Mozgást jelentő ige mellett:> tőlem, a beszélőtől távoli ponttal megjelölt s mutatással jelzett irány felé. Arra menj [amerre mutatok]. A madár arra repült. A föllegek … lassan úsznak innen arra lefelé. (Tömörkény István) || a. <Helyzetet jelentő ige mellett:> távollevő dologra mutatva: abban az irányban. Arra van a város. || b. A beszédhelyzetből, az előzményekből ismert, előbb említett távoli hely, környék felé. Amint ott ült a padon, arra jött egy sétáló. Jobbról egy lövés döreje rázta fel a csendet. Arra tartottak. (Mikszáth Kálmán) || c. A mellékmondatban közelebbről meghatározott irány felé. Arra nézett, ahonnan a hangot hallotta.
2. Tőlem, ill. a beszélőtől távolabb eső, mutatással jelzett helyen, tájon, környéken. Ott van egy erdő, arra találsz egy vasúti őrházat. || a. A beszédhelyzetből, az előzményekből ismert, előbb említett távoli helyen, tájon, környéken. [Szép a Balaton?] – Nem tudom, sohasem jártam arra. || b. Arra őfeléjük: ott, azon a környéken, ahol ők laknak.
3. <Magas hangú megfelelőjével együtt használva, a kifejezés értelme: egyik irányban, … másik irányban.> Így tehát indultak, puszta véletlenre, A szerecsen arra, Rináld pedig erre. (Arany János–Ariosto-fordítás) || a. Erre is, arra is: a) mindenfelé, bármely irányban. Száz mérföld a világ erre is, arra is: Nem bánom én, igen, elmegyek én ma is. (Arany János) b) itt is, ott is; mindenütt.
4. Arra, amerre: mindegy, hogy merre, akárhova; semmi közöd hozzá, hogy merre.
5. (ritka) Vmely esemény után, aztán, akkor; vminek következtében, eredményeképp. Rácsapott pálcájával a lóra, arra az megbokrosodott.
Szóösszetétel(ek): erre-arra.
