aszkézis
aszkézis főnév -t, -e [e] (csak egyes számban)
1. (történettudomány) Az ókori görögök atlétáinak életrendje, amely testgyakorlást és mértékletes életet követelt meg, a tornajátékokra való előkészületül.
2. (történettudomány) Egyes ókori görög filozófiai iskolák által hirdetett, szűzességgel, böjttel, virrasztással s a társaság kerülésével járó életmód, amely a gondolkodásnak az érzéki örömök feletti magasrendűségét volt hivatva kifejezni.
3. (vallásügy) Vallási tanítás, amely szerint az embernek harcolnia kell a test „érzéki vonzalmai” ellen, hogy elérje az erkölcsi tökéletességet.
4. (választékos) Az önmegtartóztatás szélsőséges foka; lemondás az élet javairól és élvezeteiről. Aszkézist hirdet, követel. Merő aszkézisból megvetett minden szórakozást.
