aszú
aszú [ú v. u] melléknév és főnév, (régies, népies) asszú
I. melléknév Erősen csökkent nedvességtartalmú <növény, gyümölcs>; megfonnyadt, megaszalódott, kiszáradt. Aszú fű, füge, gyümölcs, szilva; aszú szőlő: tőkén megtöppedt, összeaszott szőlő, melyből kiváló édes bort készítenek. [A gerlice] nem szálla szép zöld ágra, Hanem szálla asszú ágra. (népköltés) Botja … Fekete szárát körülfonták Aszú venyigék s lankadt rózsák. (Tóth Árpád)
2. (ritka, irodalmi nyelvben) Kiaszott, kiszikkadt <növényzet v. növénnyel borított kopár terület>. A nap aszúvá perzseli a mezőket. (Jókai Mór)
3. (ritka, tájszó, költői) Víztelen, száraz. Pusztán folyam mért nem vagyok, Hogy inna fel asszú homok! (Arany János) || a. (átvitt értelemben, ritka) Aszúfa: fából készült hangszer (pl. hegedű, lant). Oh lantom! … Ha egy szikra lélek volt az asszu fában, Most, igazán most kell magadér’ kitenned. (Arany János)
4. (régies, költői) Öregségtől kiaszott, sovány <bőr, testrész>. Ha tütüzget [= iddogál] holmi vén anyó, … Iváskor én ajkához billenek Hogy a sör mind aszú keblére fut. (Arany János–Shakespeare-fordítás)
II. főnév -t, -ja
1. Aszúbor. Négyputtonyos, ötputtonyos, hatputtonyos aszú; tokaji aszú.
2. Megtöppedt, aszúbor készítésére alkalmas, aszú (I. 1) szőlő. Ősz végén szedik az aszút.
