átall
átall tárgyas ige -ott v. -t, -jon; -ani v. -ni
1. (főnévi igenévvel) <Szégyentől való félelmében v. kíméletből, ill. fáradtság miatt v. restségből, kényelemszeretetből> vonakodik megtenni vmit. Átall nálunk maradni; átall dolgozni; nem átallja megtenni; nem átall idejönni; nem átallotta kijelenteni, hogy … Írásban van bátorságom azt is elmondani, amit szóval átalltam. (Gyulai Pál) Ebben a cudar időben … künn lenni csak az eb nem átall, meg a csősz. (Mikszáth Kálmán) Hogyha volna Isten, számitó, Ki kicsiny bosszút állani nem átal, Latrainkra tűzzel lesujtana. (Ady Endre) Barátaim! Szörnyű rabságból ébredünk | s átallunk szabadságért küzdeni. (Babits Mihály)
2. (főnévi tárggyal v. mellékmondattal) (elavult) Átall vkit, vmit: szégyent érez vkihez tartozása v. vmely tette, magatartása, helyzete, állapota, tulajdonsága miatt; szégyell. Átallom rokonomat és nem tudok szakítani vele. (Kemény Zsigmond) Átallod, hogy apád parasztember. (Tolnai Lajos)
átallás; átalló.
