beszélő
beszélő [e] melléknév és főnév
I. melléknév
1. Olyan <személy>, aki beszél. Félbeszakította az éppen beszélő előadót; a darabban tíz beszélő és két néma szereplő van; a diákja lelkére beszélő tanár végül is elvesztette türelmét.
2. (átvitt értelemben) Olyan, ami szavak, külön magyarázat nélkül is kifejezi a lényeget; hiteles, megbízható, beszédes. Beszélő adatok, bizonyítékok, számok, tények; (történettudomány) beszélő címer: olyan c., amely a tulajdonos nevére v. foglalkozására utal. E beszélő tanújeleket meglátva, azt mondák a Lámák … : – Loptad! (Jókai Mór) || a. (irodalomtudomány) Beszélő név: olyan n., amely hangzásával v. jelentésével már utal viselőjének egyéniségére; pl. Perföldy, Bolond Istók. || b. (átvitt értelemben, régies) Az egyéniséget, a lelket tükröző, kifejező; beszédes. Jaj de szépen tudott kérni … azzal a beszélő két szemével. (Jókai Mór) Nagy beszélő szemeit lesütötte szelíden. (Mikszáth Kálmán) || c. Beszélő viszony: a) olyan kapcsolat, amelyben két személy ismeri egymást, beszélgetni is szoktak, de közelebbi barátság nem áll fenn köztük. Csak beszélő viszonyban vagyunk egymással; b) olyan kapcsolat, amelyben két személy közt nincs harag. Megszakították a beszélő viszonyt.
II. főnév -t, -je [e]
1. Az a személy, aki beszél; főleg a beszédet mondó előadó, szónok. A beszélő felé fordult. Ne zavarjátok a beszélőt! Figyelemmel hallgatták a beszélő szavait. Dante visszafordul s megpillantja a beszélőt, amint az nézi őt hosszan-hosszan. (Péterfy Jenő) A csak alig megvilágított padlásszoba annyira megtelt dohányfüsttel, hogy elfedte egymás elől a beszélők arcát. (Kuncz Aladár) || a. Rádióbemondó, szpíker. Új beszélő állt a mikrofon elé. Kellemes hangja van ennek a beszélőnek. || b. (nyelvtudomány) Az, aki éppen beszél vkivel v. vkihez, mint nyelvtani első személy <ellentétben a hallgatóval és egyéb személyekkel, valamint a szóban forgó dolgokkal>. A nyelvi közlés a beszélő és a hallgató szempontjából.
2. <Fegyintézetben, zárdában, nevelőintézetben> az a szoba, terem, amelyben az ott lakók hozzátartozóikkal beszélhetnek. Fegyőr kísérte le a beszélőbe.
3. Az az alkalom, amikor az ilyen intézetben lakók hozzátartozóikkal beszélhetnek. Havonként egyszer van beszélője. Rendkívüli beszélőt kapott.
4. (csak birtokos személyraggal) (népies) Beszélőképesség, előadói készség, az ékesszólásra való tehetség; száj. Mézből van a beszélője. Ha olyan jó beszélőd van, felelj ennek; ez tud ám kérdezni! (Vas Gereben) Így mondtad, uram, eszem azt az „aranyszájú szent Jánosi” beszélődet. (Jókai Mór)
Szóösszetétel(ek): 1. beszélőcső; beszélőkagyló; beszélőképesség; beszélőkészülék; beszélőközpont; beszélőtehetség; beszélőtölcsér; 2. hasbeszélő; távbeszélő.
