biceg
biceg [ë] tárgyatlan ige -tem, -ett, -jen [e, ë, ë]
1. <Ember, állat> kissé sántít; úgy jár, hogy minden lépésnél egyet biccen. Alig, erősen, észrevehetően biceg. Mióta megvasalták, biceg a ló a bal hátsó lábára. Ni mint biceg, sántít, hogy szinte nevetség. (Mikszáth Kálmán) Görbe botján bicegve ballag a leány mellett. (Krúdy Gyula) || a. Vhová biceg: ilyen járással vhová megy. A szobába biceg. Elébe biceg vendégeinek.
2. <Bútor v. támasztékon, lábon álló tárgy> olyan egyensúlyi helyzetben van, hogy megterhelés v. tehertől való szabadulás esetén egyik oldalára billen. Biceg az asztal, tégy a lába alá vmit.
3. (régies, ritka) Ismételten biccent (1); bólintgat. Végigolvasá … s elégülten bicegett hozzá kis szürke fejével. (Jókai Mór)
4. (átvitt értelemben) Akadozik, sántít, döcög. A ritmus biceg.
Igekötős igék: átbiceg; bebiceg; elbiceg; felbiceg.
bicegés; bicegő; bicegős.
