biztató
biztató melléknév és főnév
I. melléknév -n v. -an v. (régies) -lag, -bb
1. Olyan, aki, amely bizakodást, reményt igyekszik ébreszteni vkiben, kitartásra bátorít, buzdít vkit. Biztató szó, szózat; a csüggedőket biztató egri nők; a csatársort biztató szurkolók; a kedvenceit harsány hajrákkal biztató közönség. Bence … erőltetve magát, Így kezdi biztató, vigasztaló szavát. (Arany János) || a. Olyan, aki, ami vmely állatot gyorsabb haladásra nógat, ösztökél. A lovait biztató kocsis; az ostor biztató pattogása.
2. Ígéretes, reményre jogosító, kedvező végeredményt ígérő. Biztató állapot, előjel, kilátás, távlat, tekintet; kitűnő hozammal biztató vetés. Nem valami biztató az állapota. Biztató előjelekkel indul. Az eredmények biztató(a)k. A tárgyalások biztató légkörben folynak. Szigligeti … tündöklő szemű ember, jóságos biztató mosollyal. (Tolnai Lajos) Az ígéret egyre biztatóbb, a fenyegetés egyre borzalmasabb. (Gárdonyi Géza)
II. főnév -t, -ja
1. Olyan <hír, közlés>•, amely bizakodást, reményt kelt vkiben. Nem sok biztatót hallottunk tőle. Mondjon vmi biztatót. [Az öreg úr] mindent elkövetett …, hogy Nagyidayt megválasszák főbírónak … s azóta sok biztatót hallott róla. (Mikszáth Kálmán)
A II. 1. sz. jelentés szövegében a hegyes zárójel felesleges, helyesen tehát: Olyan hír, közlés, amely
2. (ritka) Biztató személy. Ha hinni lehet a biztatóknak, a próbálkozás sikerrel fog járni.
