bűvös
bűvös melléknév és főnév
I. melléknév -en, -ebb [e, e]
1. Olyan <dolog>, amelynek csodás, csodatevő, varázsszerű tulajdonsága, ereje, képessége, hatása van. Bűvös ajtó, kör, lámpa, négyzet, sapka, szer. Lázzal verő szivemnek vére forr, Mint boszorkány üstjében a bűvös viz. (Petőfi Sándor) A művészet olyan, mint a bűvös pálca, egy suhintással teremt ott, ahol semmi sem volt. (Tolnai Lajos) || a. Bűvöléssel, varázslással kapcs. <eljárás>. Bűvös hókuszpókusz. Az asztalon pedig halommal … Sötét, kormos edények állnak: Eszközi bűvös mágyiának. (Arany János)
2. (régies) Varázsló képességű, bájoló <személy>. Bűvös vadász. Ágnes a bűvös Mártához bájitalért megy. (Vörösmarty Mihály) || a. (régies) Ilyen személyre valló. Bűvös ésszel, csáb ajándokokkal | … megnyeré … feddhetlen királyném. (Arany János–Shakespeare-fordítás)
3. (irodalmi nyelvben) Lenyűgöző hatású, bűvöletes. Égig röpűlt a bűvös ének, Lehozta a hír csillagát. (Petőfi Sándor) Egy büvös dal Űmmög halkan. (Arany János) Lelkem ha kérte, amit a sors | nem adott, | Arany János bűvös szavával | mulatott. (Kosztolányi Dezső) Volt egy bűvös ige, ami mind a kettőjüket egyformán varázsolta: házasok vagyunk. (Móricz Zsigmond)
4. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Titkokkal, varázslatokkal teli <hely, idő>. A reggeli köd növeli a bűvös messzeséget. (Jókai Mór) Bűvös, szép őszi ég vagy, tündöklés, rózsaszirom. (Ady Endre)
II. főnév (régies, költői) -t, -ök, -e [e] Olyan személy, akinek varázserőt, emberfölötti képességet tulajdonítanak. Sidon bűvös … a babonás caesar elébe … képeket tüntet. (Vörösmarty Mihály)
bűvösség.
