becstelen
becstelen [ë-e-e] melléknév -ül, -ebb [e], (tájszó) böcstelen [e-e]
1. (választékos) Olyan <személy>, aki becsületét elvesztette; erkölcsileg megbélyegzett, becsülésre nem méltó; aljas, elvetemült. Becstelen áruló, ember, teremtés. Egykor egy szegény koldús személyt | elkergetett magátol, s becstelennek | nevezte. (Katona József) Lomha, dologtalan, piszkos, becstelen, aljas, undok ember, aki … minden megvetést megérdemel. (Móricz Zsigmond) Becstelen | kúfárhad hódol. (Szabó Lőrinc) || a. (választékos) Ilyen személyre valló <cselekedet, magatartás, megnyilatkozás>. Becstelen árulás, rágalmazás, üzérkedés, viselkedés; becstelenül cselekszik, él, viselkedik.
2. Szégyenletes, szégyenteljes; megszégyenítő <eljárás, magatartás, állapot>. Becstelen gyávaság, határozat, megfutamodás. Tökéletes erőtlenségbe dűlve, a nemzetek sorábul becstelenül kitörültetni nem célunk. (Széchenyi István) A haláltól nem tagadom, félek, De csupán a becstelen haláltól. (Petőfi Sándor) || a. (irodalmi nyelvben) Alávaló, aljas, méltatlan <eszköz, tárgy>. Becstelen eszközökhöz sosem nyúlnék. Orozva, böcstelen tőr ejté meg a királyt. (Arany János) Eltaszítva kénytelen megint a becstelen kenyérhez [= kenyérkeresethez] nyúlni. (Mikszáth Kálmán)
3. (elavult) Értéktelen, hitvány, ócska <dolog>. Becstelennek [ítéli] a mi nemzeti nyelvünket. (Csokonai Vitéz Mihály) Amerikának folyóin azelőtt csak talpak és becstelen hajók úsztak. (Széchenyi István) || a. (népies, bizalmas, tréfás) Vkinek a becstelen fele v. fertálya: alfele, feneke (3). Elverte a becstelen fertályát. Odamutatta neki a becstelen felét.
becstelenít.
