begy
begy [ë] főnév -et [ë v. e], -e [e], (népies) bögy -öt
1. Kiöblösödő, kitágult rész a madár, ill. házi szárnyas nyelőcsövén, a táplálék átmeneti raktározására, esetleg megpuhítására. A csirke, a galamb, a tyúk begye. Tele van a madár begye. A beszédre fogott madarak a tollukat piszkálták, egymásra bámultak leapadt böggyel. (Gelléri Andor Endre) || a. Ennek külső, látható része. Megtapogatta a tyúkok begyét. Letépte a tollat a libák begyéről.
2. (állattan) Különféle alsóbbrendű állatoknak (pl. gyűrűs férgek, csigák stb.) a madár begyéhez hasonló emésztőszerve.
3. (tréfás, bizalmas) Emberi gyomor, has. Megtelt a begye; teletömi a begyét; (szójárás, népies, tréfás) egyetek, hadd nőjön a begyetek! Mindenik borral szívja tele begyét. (Csokonai Vitéz Mihály)
4. (átvitt értelemben, bizalmas) <Rendsz. állandósult szókapcsolatokban bizonyos emberi indulatok székhelyének jelképeként.> Nem fér a begyébe: kikívánkozik belőle, el kell mondania; a begyében van vki, vmi: személy v. annak magatartása, megnyilatkozása sok bosszúságot szerzett neki, s ezért neheztel rá, v. csak arra vár, hogy kiönthesse haragját; kimondja, ami a begyében van: kimondja azt a más számára kellemetlen dolgot, ami idők folyamán felgyülemlett benne, ami régóta bántja; begyében ® marad vmi; (régies) begyébe v. begyére szed vmit: jól megfigyel, megjegyez vmit; a begyébe ® szív. Szedte a begyébe, amit látott, hallott. (Arany János) Gézát nem felejtették el, … őneki nem tudtak sohasem megbocsátani, ő a begyükben volt. (Kosztolányi Dezső)
5. (népies, tréfás) Női mell, kebel.
6. (népies) Az ujj begye: gömbölyű húsos rész az ujj hegyén. Szép ujja begyébe tűje hegyét nyomta. (Arany János) Ujjunk begyéből vér serken ki. (Ady Endre)
Szóösszetétel(ek): galambbegy; vörösbegy.
begyű.
