bejelent

Teljes szövegű keresés

bejelent tárgyas ige
1. Vmit bejelent vhol, vhova: vmely esetet, tényállást, szándékot, kívánságot rendsz. vmely hivatalos személynek, hatóságnak tudomásulvétel, nyilvántartás végett hivatalosan jelent. Bejelenti gabonakészletét; bejelenti igényét a kártérítésre; bejelenti látogatásának célját; bejelenti tiltakozását a határozat ellen. A rendőrségnél bejelentette a lopást. A küldöttség előre bejelentette jövetelét.  A tábornoknak bejelentik … a furcsa kívánságot, ami annak annyira megtetszik, hogy engedelmet ad az idegennek a bejöhetésre. (Jókai Mór) Moricz Bálint pthrügyi lakos kellően bejelentette, hogy … kőmíves- és ácsipart szándékozik űzni. (Móricz Zsigmond) || a. <Munkaadó új munkavállalót> hatóságnak, társadalombiztosítási szervnek nyilvántartásba vétel végett jelent. A vállalat igazgatóját megbüntették, mert nem jelentette be két új dolgozóját. || b. A nyilvánosság tudomására hoz vmit. Bejelentem, hogy elutazom. A vendégeknek bejelentették az eljegyzést. Nyilatkozatában bejelentette a miniszter, hogy … A rádió bejelentette a hírt. Az elnök bejelentette lemondását.
2. Bejelent vkit: jelenti, hogy vki mint látogató v. ügyfél érkezett a szóban forgó helyre. A titkár bejelentette a látogatót.  Ekkor befut egy szolgáló S vendégeket jelent be. (Kisfaludy Sándor) Menjen be és jelentsen be a nagyságos úrnak. (Jókai Mór) || a. Bejelenti magát: <látogató, ügyfél vkinél> a személyzet v. vmely alárendelt tisztviselő által közli látogatási v. tárgyalási szándékát.  Olyan vendég volt az, aki nem szokta magát bejelenteni … : egy zsandár. (Jókai Mór)
3. Bejelent vkit: vkinek állandó v. ideiglenes lakásba való beköltözését bejelentő lapon az illetékes hatóságnak jelenti. Bejelenti magát: bejelentkezik.
4. (iskolai) Bejelent vkit: <nevelőnek> tanulótársa szabálytalanságát, csínytevését jelenti. Ha nem hagysz békén, bejelentelek!
bejelentet; bejelentetlen; bejelentett; bejelenthető.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem