béklyó
béklyó főnév -t, -ja, (népies, régies) békó
1. Egy rövid lánc két végén levő (rendsz. kulccsal zárható) vasbilincs v. (régen) kötélből, lószőrből, vesszőből font kettős hurok; a futás megakadályozására a legelő ló két első lábára v. két egymás mellett legelő ló egy-egy lábára csatolják. Egyes, kettős béklyó; béklyóba veri a lovakat, a lovak lábát; béklyóban legel a ló. Fölteszi a béklyót a ló lábára. Leveszi, leveri a béklyót a ló lábáról. Béklyót vet a ló lábára. Békót tettem kesely lovam lábára. (Tompa Mihály) A békót csak ki tudta nyitni Gergő valahogyan, de már a kötőfék eloldozása lehetetlen volt az ő tudományának. (Gárdonyi Géza)
2. (régies) Bilincs, rablánc. Béklyóba ver v. vet vkit; béklyóba szorít: (átvitt értelemben is) erőszakkal korlátoz, fékez, visszatart. Mikor elvégzik a vacsorát a rabok, ide jön az a török …, hogy a kezünkre zárja a békót. (Gárdonyi Géza)
3. (átvitt értelemben, irodalmi nyelvben) Rabság, megkötöttség. Az imperializmus béklyóiban vergődő népek. A nagytőke béklyót rak a dolgozókra. A termelőerők fejlődésének béklyójává lett. Békóba tett engem is a szerelem. (Tompa Mihály) Utált béklyókért esdve utok. (Ady Endre)
Szóösszetétel(ek): béklyókulcs; béklyóvas.
béklyós.
