bilincs
bilincs főnév -et, -e [ë, e]
1. Lánccal v. más módon összekapcsolt vaskarikákból, pántokból álló s a test v. egyes részei (főleg végtagok) szabad mozgásának korlátozására való eszköz v. kötelék; óvóintézkedésként v. büntetésként alkalmazzák. Könnyű, nehéz bilincs; bilincsbe ver vkit; bilincset kapcsol a betörő kezére. Bilincset hord. Csörögnek a fák száraz lombjai, Mint rab kezén a megrázott bilincs. (Petőfi Sándor) A balkezén kinyílt a bilincs. Rosszul volt kapcsolva …, a kis acélfog kijött a zárból. (Hunyady Sándor)
2. (gyak. többes számban) (átvitt értelemben, választékos) Rabság, megkötöttség, elnyomás, kül. a szabad erőkifejtésben, fejlődésben korlátozó, akadályozó társadalmi körülmény. A rendiség, a gyarmati sors bilincsei; a szenvedély bilincseiben vergődik; bilincset rak vkire; lerázza a bilincseket; ® széttöri a bilincs(ek)et, ill. (vkinek a) bilincseit; ® széttöri (a) bilincseit; ® széttöri vminek a bilincseit; ® szétzúzza a bilincseket. Ismét magyar lett a magyar, Bilincsét összetörte. (Petőfi Sándor) A szegénység rozsdás bilincse Csörgött lábamon. (Tolnai Lajos) Bilincs volt egész életünk. (Ady Endre)
3. (építészet) Abroncsból készített szerkezet, amellyel két építő elemet (pl. gerendát) fognak össze.
4. (műszaki nyelv) Csavarral összeszorítható (kétrészes) pántos szerkezet, mellyel szabadon vezetett csövet, vezetéket főleg hengeres tárgyhoz rögzítenek. A merevítő kötelet bilinccsel kapcsolják az oszlophoz. A földelést bilinccsel rögzíti a vízvezeték csövéhez.
Szóösszetétel(ek): rabbilincs.
bilincsel; bilincses.
